Összesen 270 milliárd forintnyi kamatmentes európai uniós hitelkeret vált elérhetővé a hazai kis- és középvállalkozások számára a Ganz Ábrahám-program részeként.
A CSOK Plusz jelenleg azoknak a gyermeket vállaló házaspároknak érhető el, ahol a feleség a hitelkérelem beadásakor még nem múlt el 40 éves. A szabály alól 2025. december végéig kivételt kapnak azok a párok, ahol a nő várandós és a magzat betöltötte a 12. hetet.
A Bankmonitor szerint a friss jogszabálymódosítás ezt a könnyítést tenné véglegessé. A határidő így megszűnne, vagyis a jövőben is igényelhetné a hitelt az a házaspár, ahol a feleség már elmúlt 40 éves, de igazoltan várandós.
A CSOK Plusz továbbra is lakáscélra használható fel és legfeljebb 3 százalékos kamattal érhető el. A maximális összeg a gyerekek számától függ. Egy gyermeknél a felső határ 15 millió forint, két gyermeknél 30 millió forint. Három vagy több gyermeknél 50 millió forint. A meglévő és a vállalt gyerekeket is beszámítják, de legalább egy babát vállalnia kell a párnak. A ténylegesen felvehető összeg a hitelképességtől is függ.
A Bankmonitor rámutat, hogy a kivétel nemcsak a várandósságra vonatkozik. Azok a házaspárok is jogosultak maradnak a hitelre, ahol a feleség már elmúlt 40 éves és az örökbefogadás miatt a gyámhatóságnál már benyújtották a kérelmet. Ez a könnyítés továbbra is érvényes. A módosítás 2026. január elsején lép hatályba.
A kormány becslése szerint évente körülbelül 350 családot érinthet a változás. A 2025 októbere és 2028 vége közti időszakban ez nagyjából 2,8 milliárd forint plusz terhet jelenthet a költségvetésnek. A Bankmonitor emlékeztet, hogy 2024-ben a bankok 11 300 CSOK Plusz hitelszerződést kötöttek. A 350 eset ehhez képest nem nagy arány, de minden évben ennyi család juthat támogatott hitelhez, ami fontos segítség lehet a gyermekvállaláshoz és a saját otthon megszerzéséhez.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







