A szervezők szerint ha valóban egyezség született volna, nem vonult volna fel ennyi kamion.
További könnyítéseket vezet be a kormány a fix három százalékos hitelt kínáló Otthon Start hitelprogram szabályaiban - mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken Zalaegerszegen, a Megyei Jogú Városok Szövetsége ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón.
Panyi Miklós elmondta: több mint 1200 társadalmi észrevétel érkezett az elmúlt hat-nyolc hétben, amelyeket feldolgozva, értékelve úgy döntöttek, további kedvezményeket biztosítanak a program keretében. Már zajlik a társadalmi észrevételezése több ilyen kedvező módosításnak. Az államtitkár felsorolása szerint építkezések esetén például lesz lehetőség előfinanszírozásra; már elbontott vagy bontandó építményeknél is használhatják majd a három százalékos hitelt.
Hozzátette: a társadalombiztosítási szabályokban könnyítéseket vezetnek be a gyermekek otthongondozási díjával, illetve az ápolási díjjal kapcsolatban, és a megváltozott munkaképességűek számára is. Szólt arról is, hogy az őstermelők, valamint az átalányadózást választó egyéni vállalkozók számára a jövőben egy sokkal jobb jövedelem beszámítási lehetőség válik elérhetővé. "Mindez sok tízezer ember számára teremt majd lehetőséget, hogy könnyebben hozzá tudjon férni a program adta lehetőségekhez" hangoztatta. Panyi Miklós elmondta: hamarosan törvényjavaslat kerül benyújtásra egy új jogintézmény, a társasházi építményi jog bevezetéséről, amely lehetővé teszi, hogy az új társasházi lakások akár a kivitelezés időszakában hitelezhetők legyenek. Ez nagy mértékben fel fogja gyorsítani az új fejlesztések megindítását, miközben a vevők és a bankok is erős garanciákat fognak kapni.
A legfrissebb, eheti kormánydöntések további fontos élethelyzetekre nyújtanak megoldást: a program keretében a testvérek által közösen megörökölt ingatlan résztulajdonának megvásárlására is lehetőség nyílik. A jövőben pedig a hitel igénylésénél a szülő és a házastárs mellett a testvér is bevonható lesz adóstársként.
További fontos újítás pedig az, hogy az önkormányzati lakások megvásárlására is kiterjesztik a három százalékos fix lakáshitel lehetőségét, azzal a kedvezménnyel, hogy az önkormányzat a lakást a főszabálytól eltérően az ingatlan becsült piaci értékétől akár 20 százalékkal olcsóbban is eladhatja.
Az államtitkár a Szita Károllyal, a Megyei Jogú Városok Szövetsége elnökével, illetve Balaicz Zoltánnal Zalaegerszeg polgármesterével közösen tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: Minden városnak szüksége van arra, hogy növekedjen, a fiatalok lakhatási igényeit kielégítő új beruházások pedig lehetőséget adnak az önkormányzatoknak ahhoz, hogy olyan település részeket újítsanak meg, fejlesszenek fel, amelyek eddig kiaknázatlanok voltak, üresen álltak, vagy éppen ipari célokat szolgáltak - mondta.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Hozzátette: azzal, hogy nagyon sok fiatal otthonhoz tud jutni, az albérletek ára is csökkenhet, így az albérletben élők lakhatása is javulhat. Szólt arról is, hogy az Otthon Start Programnak a helyi gazdaságra, a helyi építőiparra nézve is kedvező hatásai lesznek, hiszen a lakásépítések helyben is növelik az adóbevételeket, új munkahelyeket jelentenek. Szita Károly hangsúlyozta: a városvezetők egyetértettek abban, hogy az önálló életkezdés, az önálló otthon lehetőségét biztosítani kell a nagyvárosokban élő fiatalok számára is, ezért támogatják az Otthon Start Programot.
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








