Ingatlanközvetítő ügynök, hogy az elemzés és a döntés a lakáshitel az ügyfél, ügynök ember használja számológép bemutatása részletesen és várja a választ, hogy befejezze.

Már le is ment a szavazás az Otthon Start hitelről: súlyos, ami kiderült az új támogatásról

2025. augusztus 26. 10:02

Hiába a 3 százalékos fix kamatozás, az egymilliós közszolgálati támogatás és az új lakások engedélyezésének felgyorsítása, a magyarok többsége továbbra sem bízik az állami hitelprogramokban. A Pénzcentrum szavazásán több mint ötezer olvasónk mondta ki: az államnak nem hitelekkel, hanem más módon kellene segítenie a lakhatási válság megoldását.

Július elején személyesen Orbán Viktor jelentette be: első lakáshoz jutáshoz 3 százalékos kamatozású kedvezményes lakáshitel lesz elérhető. Azóta pedig folyamatosan újabb részletek derültek ki a programmal kapcsolatban: jövő januártól évi nettó egymillió forintos otthontámogatást kaphatnak a közszolgálati dolgozók, a kedvezmény pedig az Otthon Start programmal is kombinálható.

A Magyar Közlönyben nemrég megjelent kormányrendelet jelentősen meggyorsítja a fix 3 százalékos hitellel megvásárolható újépítésű lakások engedélyezését, ennek köszönhetően már ősszel több ezer új lakás építése indulhat meg országszerte – derül ki a Miniszterelnökség közleményéből.

Hiteltámogatás: lehetőség vagy csapda?

Bár a kormányzati kommunikáció szerint az Otthon Start hatalmas lehetőséget jelenthet a családok számára, a lakosság körében mégis megosztó fogadtatásra talált. Ennek oka többek között az, hogy Magyarországon a hitelekkel kapcsolatban eleve jelentős a bizalmatlanság. A 2008-as válság, a devizahitelek öröksége és az azóta is magas infláció sok családot óvatossá tett minden, tartozással járó konstrukcióval szemben.

Egy korábbi cikkünkben már rámutattunk: a kormányzati lakástámogatási eszköztár jelenleg szinte kizárólag hitelalapú megoldásokból áll. Ezek azonban – ahogy azt az Utcáról Lakásba! Egyesület szakértője, Imre Júlia is kiemelte a Pénzcentrumnak – nem érik el a valóban rászoruló rétegeket. „Ez különösen igaz azokra a fiatalokra és családokra, akik vagy jövedelmileg, vagy élethelyzetük miatt nem alkalmasak arra, hogy piaci alapon lakáshitelt vegyenek fel” – mondta el korábban kérdésünkre a lakhatási szakértő.

Mit gondolnak olvasóink?

Mindezek miatt kíváncsiak voltunk arra, hogyan vélekednek olvasóink az Otthon Start programról – és úgy általában a kormányzati hitelprogramokról, mint a CSOK, a Babaváró vagy a különböző lakáshitelek. Az elmúlt napokban több ezer szavazat érkezett, amelyből egyértelműen kirajzolódik: bár vannak, akik már éltek a lehetőséggel és pozitívan nyilatkoznak róla, a többség továbbra is rendkívül szkeptikus. Íme a szavazás eredménye, számszerűsítve:

Mint látható, a felmérésünkből a következő kép rajzolódott ki:

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

  1. „Hülyeség – minden hitel rossz, az államnak amúgy sem hitelalapú támogatásokban kéne gondolkodnia!” – 5578 szavazat (56%): A legnagyobb tábor szemmel látható módon, egyértelműen elutasító. Több mint a válaszadók fele szerint az egész konstrukció rossz irány, mivel a hiteleket alapvetően károsnak tartják, és inkább vissza nem térítendő támogatásokat, közvetlen állami beavatkozást látnának szükségesnek a lakhatási válság kezelésére.
  2. „Igen, többet is felvettem, nagyon bejött!” – 1212 szavazat (12%): Olvasóink egy része kifejezetten pozitívan számolt be a saját tapasztalatairól. Akik éltek a támogatott hitelekkel, sok esetben valóban nagy segítségnek tartják, és szerintük a konstrukció jobban megérte, mint bármilyen piaci alapú megoldás.
  3. „Az elgondolás jó, de úgy érzem, én még így sem engedhetem meg magamnak.” – 1143 szavazat (12%): Ez a réteg pontosan azt a problémát tükrözi vissza, amire Imre Júlia is felhívta a figyelmet: a leginkább rászoruló fiatalok és családok számára még a kedvezményes feltételek mellett sem elérhető a program.
  4. „Alapvetően nem tetszenek, de az Otthon Start azért elgondolkodtat.” – 1012 szavazat (10%): Sokan nem szimpatizálnak a hitelalapú támogatásokkal, ugyanakkor az Otthon Start mégis felkeltette az érdeklődésüket. Ez a csoport nyitottabb lehet, ha a program valóban hosszú távon is kedvezőnek bizonyul.
  5. „Óvatosságból nem vágtam bele, de jó üzletnek tűnik, főleg a piaci hitelekhez képest.” – 948 szavazat (10%): Ez a csoport még mindig bizonytalan. Bár elismerik, hogy a feltételek előnyösebbek, mint a piaci konstrukcióknál, saját élethelyzetük vagy a hitelektől való félelmük miatt inkább nem éltek vele.

Összegzés

A Pénzcentrum szavazása világosan megmutatta: a magyarok többsége továbbra sem bízik a hitelalapú támogatásokban. Hiába a kedvező, 3 százalékos kamat, a speciális feltételek és a közszolgálati dolgozóknak járó egymilliós támogatás, a lakosság fele úgy érzi, az állam rossz eszközökkel próbálja meg kezelni a lakhatási problémákat.

A következő hónapokban ugyanakkor eldőlhet, mennyire lesz sikeres az Otthon Start a gyakorlatban. Ha valóban több ezer új lakás építése indul el, és a konstrukció hosszabb távon is fenntarthatónak bizonyul, az talán enyhíthet a szkepszisen. Egy biztos: a társadalmi vita már most megkezdődött, és a vélemények megosztottsága valószínűleg a jövőben is fennmarad.

Kutatás az Otthon Start hitelről

Az Otthon Start bevezetésével kapcsolatos fogyasztói attitűdöket és várakozásokat a Bankmonitor és a Pénzcentrum közös felmérésben vizsgálja - kérjük olvasóinkat, hogy vegyenek részt a kutatásban: a felmérés célja feltérképezni, kik terveznek hitelfelvételt, milyen feltételeket tartanak a legfontosabbnak, és hogyan alakítja a program a vásárlási döntéseket. 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?