Vastag hóréteggel borított lucfenyő ág, közelkép, makró

Robban az év eleji bírságbomba a figyelmetlen magyaroknak: százezrekre is megvághatnak, ha ezt benézed

2026. január 6. 13:03

Vízkereszt napján, esetleg már előtte is sok magyar családban lebontották a karácsonyfát, ami több héten át az ünnepi időszak főszereplője volt a lakásokban. Azonban minden évben érdemes tudatosítani, hogy a csupasz, elszáradt fát nem szabad ott és oda kidobni, ahová gondoljuk - elégetni pedig még annyira sem. A Pénzcentrum a MOHU segítségét kérte, hogy kiderüljön: hogyan és mikor viszik el az ünnep sztárjait?

Ma van Vízkereszt napja, ami a keresztény hagyományban, a naptárakban Krisztus megkeresztelésének szent napja - egyben egy fontos időszak, a karácsonyi ünnepkör lezárása is már két évezrede. A szokások szerint a családok ilyenkor bontják le a karácsonyfát, a díszek visszakerülnek megszokott helyükre, hogy aztán majd az idei karácsony előtt újra előkerüljenek.

A lecsupaszított fenyőfával viszont nem ér véget a dolog csak azzal, hogy lekerülnek róluk a díszek, azt a megfelelő helyre ki kell helyezni, hogy a MOHU budapesti divíziója elszállíthassa - a fővárosban legalábbis ők az illetékesek. Ahogy minden évben, most is megkérdeztük őket, mi a fa kihelyezésének helyes és pontos módja: a válaszoaikat most közöljük.

Már szedik is össze - de honnan?

A MOHU Budapest legelőször is azt árulta el, hogy idén sincs változás a fenyőfák kirakásának ütemezésében: az elszállítás már meg is kezdődött, hiszen a legtöbben akár már szilveszer után röviddel megszabadulnak a lecsupaszított fától. 

A fővárosban a lebontott karácsonyfák elszállítása hagyományosan január első hetében kezdődik és egészen február közepéig tart. A lakosság már január első napjaitól kihelyezheti a lebontott karácsonyfákat. Fontos, hogy a fenyők teljesen díszmentesek legyenek: gyertyák, csillagszóró-maradványok, fényfüzérek, műanyag dekorációk ne maradjanak rajtuk

 - tudtuk meg a cég tájékoztatásából, melyet lapunknak küldtek. Azt is elmondták, hová kell vinni a fenyőfát: régen nem szabad már például azt a sokáig divatos módszert követni, hogy kihajítjuk a sokadik emeleti lakásunkból.

A fákat a társasházi gyűjtőedények mellé, vagy a kijelölt gyűjtőpontokra kell kitenni úgy, hogy azok ne akadályozzák a gyalogos- vagy gépjárműforgalmat. fővárosban több mint 250 erre a célra kijelölt gyűjtőhely van, ahova a lakosság elviheti a lebontott fát. Ezek a pontok jellemzően társasházi tömbök közelében, jól megközelíthető közterületeken helyezkednek el. 

- írta kérdésünkre a MOHU Budapest.

Több száz tonna levitézlett karácsonyfa kerül utcára

A MOHU végezetül azt is elmondta: mint mindig, most is komoly járműparkkal szedik össze a levitézlett karácsonyfákat, csak naponta tíznél több kocsival járják a várost ilyeneket keresve és aztán elszállítva. Persze van is mit: a tapasztalatok szerint több száz tonna fát tesznek ki a lakók.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A fenyőfák begyűjtését minden évben külön erre a célra kijelölt hulladékgyűjtő járművekkel végezzük, ez naponta nagyjából 12 autót jelent. Budapesten az elmúlt téli időszakban 625 tonna fenyőfa került elszállításra, így nagyságrendileg ezzel a mennyiséggel számolunk most is

- tette hozzá a MOHU Budapest.

Mivel ebben a kérdésben nem illetékesek, azt nem mondták meg, hogy ha rosszul, rossz helyre tennénk ki a fát (forgalmat akadályoz, máshogy útban van vagy egyenesen veszélyes) akkor milyen bírságra számíthatunk.

Lapunk egy gyors utánanézéssel megtudta, hogy a közigazgatási bírság mértéke változatlan: aki rossz helyre teszi ki a fát, 5 és 50 ezer forint közötti bírságra számíthat, ami senkinek se esik jól így évkezdésre. Ennél is nagyobb hibát követünk el azonban, ha elégetnénk a karácsonyfát: mivel a gyanta komoly tűzveszélyt okoz, és a telephelyeken is csak ellenőrzött körülmények között teszik,

a lakossági "karácsonyfatüzelők" akár 300 ezer forintos bírságot kaphatnak, ha a fenyőfát vagy a csomagolópapírt elégetik. 

Természetesen a MOHU is arra kéri a lakosságot, hogy segítse a fákat elszállító kollégák munkáját, és a kijelölt gyűjtőhelyekre vigyék - sokkal hamarabb eltűnnek így az utcákról a fák, kerülgetni sem kell őket és a munka is haladósabb.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 22. péntek
Júlia, Rita
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?