Közel 100 órányi megfeszített munkával minden régióban helyreállították az áramszolgáltatást az MVM szakemberei.

Két bátor autós akadályozta meg a tragédiát Pécsen, amikor egy kisfiú játékmotorjával a forgalomba hajtott. A rendőrség nyílt levélben fejezte ki háláját a gyors beavatkozásért- írja a Telex.
A BpiAutosok.hu portálon közzétett felvételen látható, amint egy kisgyermek műanyag motorjával a forgalommal szemben közlekedik egy többsávos úton. Az édesapa hiába próbálta futva utolérni gyermekét, nem sikerült megállítania.
A veszélyes helyzetet két járművezető lélekjelenléte oldotta meg. Az egyik sofőr keresztbe fordította autóját az úton, így megakadályozva, hogy a szemből érkező járművek elüssék a kisfiút. Egy másik autós pedig kiszállt járművéből, utolérte a gyermeket, és biztonságba helyezte, mire az édesapa is a helyszínre ért.
"A baleset lehetősége rémisztően valós volt, de a hétköznapi hősöknek köszönhetően szerencsére elmaradt a tragédia" – olvasható a rendőrség közleményében, amelyben elismerésüket fejezték ki azoknak, "akik nem nézték tétlenül a veszélyes szituációt, hanem példát mutattak összefogásból, emberségből". A hatóság hangsúlyozta a felnőtt felelősségét is az esettel kapcsolatban:
A gyermekre felügyelő felnőtt figyelmetlensége, felelőtlensége miatt kialakult helyzet, akár a csöppség életébe kerülhetett volna, hiszen ők még nem képesek felmérni a veszélyeket.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Kiemelték, hogy egyetlen pillanatnyi figyelmetlenség is végzetes következményekkel járhat, és "egy forgalmas úttest nem játszótér, a felelőtlenség nem valamiféle véletlen, hanem döntés kérdése."
A rendőrség arra kéri az esemény szemtanúit, különösen azokat, akik segítettek a gyermek megmentésében, hogy jelentkezzenek, mert személyesen is szeretnék kifejezni köszönetüket bátor és példamutató magatartásukért.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Milliárdos biznisz a háttérben: a göngyölegtisztítás lehet a magyar beszállítók aduja
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.


