Hét civil szervezet egy 15 pontból álló javaslatcsomaggal radikális átalakítást szorgalmaz a fővárosi parkolási rendszerben.
Legalább száz helyre hívták a tűzoltókat az éjszakai, hajnali vihar okozta károk miatt, a tűzoltók egyik címről a másikra haladva számolják fel a viharkárokat - tájékoztatta a katasztrófavédelem hétfőn.
A közlemény szerint számos helyen hagyott maga után kisebb-nagyobb károkat a vasárnap éjjel, hétfő hajnalban az országon átvonuló vihar. A katasztrófavédelem műveletirányító ügyeleteire a többi között Fadd, valamint Dunakeszi környékéről, Székesfehérvárról, a Balaton mellől, a fővárosból érkeztek bejelentése.
A telefonálók leszakadt faágakról, kidőlt fákról, megrongált kéményekről számoltak be. Békásmegyeren a Budakalász utcai játszótéren fa dőlt ki, Gyomaendrődnél a 443-as úton kellett villanyvezetékre szakadt ágat eltávolítani. Bátonyterenyén az erdészházhoz vezető útra, illetve villanyvezetékre dőlt fa, Faddról, Sáregresről, Papkesziről ledőlt, megrongálódott kémény miatt kértek segítséget. Dunakeszin több helyen leszakadt faág okozott gondot, így például a 2-es főútra is vonultak a tűzoltók. A károkat folyamatosan számolják fel a hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltók.
Iskolakezdés 2024 felmérés
A Pénzcentrum oldalán rendszeresen végzünk nagymintás felméréseket, a mostani a 2024/2025-ös tanév legégetőbb kérdéseire adhat választ: miből teremtik elő a magyar szülők a pénzt az iskolakezdésre, hol milyen tanárokból van a legnagyobb hiány, mi a véleményük az oktatás színvonaláról és vajon jut-e még pénz idén különórára? Ha nevelsz általános iskolás vagy középiskolás gyermeket, kérünk, szánj 5-10 percet a kérdőívünk kitöltésére, ezzel is segíted a munkánkat és hogy valós képet kapjunk az ország helyzetérről.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan lehet egyszerre impozáns és hatékony egy otthon? (x)
A 21. század otthona egyszerre kényelmes, lenyűgöző és energiahatékony. De hogyan érjük el, hogy a dizájn, a komfort és az energiaspórolás szempontjai is érvényesüljenek?
-
Ismét a Rossmann lett a Legjobb Munkahely (x)
A Rossmann Magyarország második alkalommal nyerte el a Kincentric által végzett munkavállalói elégedettségi felmérés alapján a Legjobb Munkahely címet.