Már mind a 241 ezer távfűtéses budapesti lakásban elindult a fűtés, és a FŐTÁV további 7 ezer közületi, vállalati és intézményi fogyasztójánál is üzemel a...
Július 12-ig, péntekig pályázhatnak a kistelepülések út, híd, járda és kerékpárút építésére, felújítására - közölte a Miniszterelnökség szerdán. A közlemény szerint a Magyar falu program részeként az ötezer lélekszámú vagy az alatti települések pályázhatnak út, híd, járda és kerékpár forgalmi létesítmény építésére és felújítására. A pályázat keretösszege 5 milliárd forint.
A pályázatok a Magyar Államkincstár felületén keresztül, elektronikus úton nyújthatók be, és a pályázat benyújtását a megadott időpontig le kell zárni az elektronikus rendszerben. A tájékoztatás szerint út, híd és kerékpárút létesítésére vagy felújítására 45 millió forintra lehet támogatást igényelni, járdafejlesztésre 10 millió forintot.
A beruházást a pályázati kiírás közzétételének napjától legfeljebb 18 hónap alatt, de legkésőbb 2025. november 13-ig be kell fejezni; egy pályázó kizárólag egy pályázatot nyújthat be - írták. A Magyar falu program célja a kistelepülések népességmegtartó erejének, valamint az ott élők életszínvonalának növelése. Öt év alatt több mint 1100 milliárd forinttal támogatta a kormány a programon keresztül az ötezer lélekszám alatti településeket, fókuszálva a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére, a mostani pályázati kiírás keretével együtt több mint 370 milliárd forint értékben - közölte a Miniszterelnökség.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







