Áprilistól tizenkettőből mindössze öt orvos marad a budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház legnagyobb belgyógyászati osztályán.
Budapest tehetősebb kerületeinek lakásait törik fel a rablók, akik előtte trükkös módszerekkel figyelik ki a potenciális áldozatokat.
Volt rá eset, hogy olyan bandát kapott el a rendőrség, melynek tagjai a Budapest útjain járó luxusautókat figyelték ki, majd illegális módszerek segítségével a biztosítói adatbázisból kinyomozták, hogy merre élnek az autók tulajdonosai – írja a novekedes.hu. A banda ezután többször is felderítést végzett annak érdekében, hogy kifigyelhessék, mikor vannak távol a lakók. Elkapásuk előtt összesen tizenhat ingatlanba törtek be és 34 milliós kárt okoztak.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság adatai szerint a fővárosban 402 betörést regisztráltak az év első felében, míg tavaly ugyanebben az időszakban 444-et. Ezzel Budapest jelentősen kiemelkedik az országos átlagból. A fővárosi kerületek közül az V., a VI. és a XII. kerületben regisztrálják a legtöbb betörést.
A rendőrségi adatokból az is kiderül, hogy a betörők leginkább a kertes házakat szeretik, illetve a kétszintes ingatlanokba bátrabban törnek be, mivel a hálószobák általában az emeleten vannak, így a földszinten kevésbé kell tartaniuk az ottlakóktól.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







