16 °C Budapest
Tiler and Plaster

Húzós hónapok várnak a magyar ingatlantulajokra: már ezért is horror pénzt szednek 2023 tavaszán

2023. április 28. 13:03

Már szinte fel sem háborodunk az elmúlt egy év inflációs adatait nézve, hogy ha meglátjuk, hogy az élelmiszerárak mellett az építőanyagok árai is az egekbe szöktek. Ráadásul mindezek mellett a kormány nemrég megszüntette a felújítási támogatást is, ami csak egy újabb csapást jelentett azok számára, akik felújítanák otthonukat. 2022. márciusa óta ugyanis 54 százalékkal emelkedett, de a laminált parketta ára is majdnem 50 százalékkal emelkedett átlagosan az elmúlt egy év folyamán. Azaz egyértelműen pórul jártak azok, akik halogatták az építkezést arra apellálva, hogy hátha csökkenni fognak valamilyen csoda folytán az árak.

Bár márciusban valamennyivel már csökkent az infláció mértéke Magyarországon, de a fogyasztói árak 2022 márciusa és 2023 márciusa között is átlagosan 25,2 százalékkal emelkedtek. Ez a drágulás pedig mégjobban érintette azokat, akik valamilyen felújításon törik a fejüket mostanában.

A KSH a csempe (fehér és egyszínű színes), valamint a laminált parketta átlagos négyzetméterárát követi nyomon, illetve a diszperziós falfesték (10 literes kiszerelés) árváltozását is rendre közzéteszik, a laminált parkettáé mellett. A statisztikai hivatal szerint éves szinten mindhárom termék jócskán az inflációs adat felett drágult, hiszen 2022 januárja óta

  • a csempe átlagosan 54 százalékkal,
  • a parketta átlagosan 49 százalékkal,
  • a falfesték pedig 36 százalékkal drágult meg.

Ahogyan az a lenti grafikonból is látszik az áremelkedés már régóta megkezdődött: már a koronavírus-járvány kitörésekor is elkezdtek emelkedni az árak, azonban az igazi árrobbanás csak az orosz-ukrán háború kitörése után indult meg igazán. Hiszen még a pandémia legintenzívebb időszakában sem emelkedtek az árak olyan mértékben, mint az elmúlt egy év leforgása alatt.

Az adatokból is jól látható, hogy még 2021 márciusában a csempe négyzetmétere 2770 forint volt, tavaly ugyanebben a hónapban 3630 forint volt, addig múlthónapban ugyanez a termék már 5600 forintba került átlagosan. Ez két év leforgása alatt 102 százalékos ár növekedést jelet. Hasonló a helyzet a parketták és a diszperziós festékek esetében is: előbbiek két év leforgása alatt 76 százalékkal, míg utóbbiak 54 százalékkal lettek drágábbak.

Azonban a legsokkolóbb talán azt látni, hogy a csempe ára 2019 márciusa óta több mint megduplázódott (117 százalékkal drágult), míg a parketta 92 százalékkal és a festék 73 százalékkal kerül többe.

Azt azonban érdemes hozzátenni, hogy az áremelkedés üteme lassulni látszik az elmúlt hónapokban: a csempe ára egyenesen csökkent február óta (5640 forintról 5600 forintra), míg a parketta csak 3 százalékkal, a diszperziós festék pedig 1 százalékkal lett drágább. Azt azonban nem lehet tudni, hogy az év második felében ez a tendencia folytatódni fog-e.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Már semmit sem ér a pénzünk

Korábbi cikkeinkben a felújítási támogatás alapján vizsgáltuk meg, hogy a drágulás a gyakorlatban hogyan is néz ki. Azaz megnéztük, hogy a felújítási támogatásra kapható maximális, 3 millió forintos összegből (aminek legfeljebb az 50 százalékát, tehát a felét költhettük el anyagköltségekre, illetve munkadíjra) mennyi alapanyagot tudunk vásárolni. Ezt a támogatást idéntől azonban megszüntette a kormány, viszont a könnyebb összehasonlítás miatt továbbra is 1,5 millió forinttal kalkuláltunk, ami egyébként simán megfelel egy kisebb volumenű felújítás, mint például egy házfestés anyagköltségeinek.

Ha azt vesszük alapul, hogy egy képzeletbeli renoválás esetében ekkora összeget szeretnénk csempére, parkettára, vagy festékre költeni, akkor azt láthatjuk, hogy míg 2022 márciusában ez az összeg 413 négyzetméternyi csempére, 400 négyzetméternyi parkettára vagy 220 vödörnyi diszperziós falfestékre lett volna elég, addig a múlthónapban már szinte semmire sem. A 1,5 millió forintból ugyanis mindössze 267 négyzetméternyi csempét, 267 négyzetméternyi parkettát vagy 161 vödör festéket tudtunk volna vásárolni idén januárban.

Tehát összességében kijelenthető, hogy az járt a legjobban, akinek még volt lehetősége kihasználni az állami támogatást még 2021-ben, esetleg előtte. Aki viszont mostanáig várt az esetleges felújítással, az csúnyán ráfaragott, hiszen nemcsak az árak szöktek az egekbe, de támogatást sem lehet már igényelni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem