9 °C Budapest
modern office building and surroundings in Budapest

Így csökkenthető lenne a városi halálesetek száma: pofonegyszerű a megoldás

MTI
2023. február 4. 19:08

Több fa ültetésével csökkenthető a közvetlenül a nyári hőhullámok okozta halálesetek száma a városokban - állapította meg egy új tanulmány, amelyet a The Lancet című orvosi szaklap ismertetett szerdán.

 A modellszámítások szerint ha egy városban 30 százalékra emelnék a fával beültetett területek arányát, átlagosan 0,4 Celsius-fokkal lehetne csökkenteni a hőmérsékletet a legforróbb nyári hónapokban. Kiszámolták, hogy ezen logika alapján 2015-ben például a 93 európai városban feljegyzett, közvetlenül a hőség okozta 6700 halálozásnak mintegy harmada elkerülhető lett volna - közölte Tamara Iungman, a barcelonai egészségtudományi intézet kutatója, a tanulmány vezető szerzője.

Közismert, hogy a városi régiókban a magas hőmérsékletek negatív hatással vannak az emberek egészségi állapotára: sokan kerülnek kórházba, és az extrém hőség esetenként keringési elégtelenséget, korai halálozást is okozhat. A tanulmánnyal az volt a kutatók célja, hogy jelezzék a döntéshozók felé, milyen nagy jelentősége lehet a várostervezésben annak, ha növelik a zöld területek arányát - emelte ki Tamara Iungman.

Jelenleg az európai városokban átlagosan a terület kevesebb mint 15 százaléka van fákkal beültetve. A városokban nyáron magasabb hőmérsékleteket mérnek, mint vidéken a városi hőszigetjelenség miatt: fokozzák a hőséget a forróságot elnyelő és raktározó aszfaltfelületek, valamint más építőanyagok, a légkondicionáló berendezések által kibocsátott anyagok és a gyér növényzet. Ráadásul a klímaváltozás is súlyosbította a problémát, a tavalyi nyár Európában még soha nem volt ilyen forró, és a feljegyzések szerint a 2022-es év a második legmelegebb év volt eddig.

Az utóbbi évtizedekben világszerte egyre gyakoribbak és egyre hosszabbak a nyári hőhullámok. Manapság ugyan Európában a hideg évente még több halálesetet okoz, mint a meleg időjárás, a klímamodellek előrejelzései szerint azonban a hőséggel összefüggő betegségek és halálozások egy évtizeden belül már nagyobb terhet fognak róni az egészségügyi rendszerekre - hívta fel a figyelmet a barcelonai kutató.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm