Europe, Europe central, Hungary, Budapest, Chain Bridge over Danube River and Hungarian Parliament Building

Új lista Magyarországról: itt most a legjobb élni

2022. szeptember 30. 14:32

Milyen lehetőségeket biztosítanak az ország egyes részei az ott élőknek? A legélhetőbb járások Budapest által vezetett listáján újonnan bekerült az első tízbe Mórahalom, Érd, Kisbér és Pécsvárad környéke, a megyeszékhelyek ugyancsak a főváros által vezetett élhetőségi rangsorában pedig nagyot lépett előre Debrecen. Összességében Budapest és az ország nyugati része kedvezőbb lehetőségeket kínál az oktatás, a kultúra, a vásárlási lehetőségek és a munkaerőpiac tekintetében, Kelet-Magyarországon viszont könnyebb lakáshoz jutni.

Vegyes képet mutatnak az összesítés élén szereplő járások

A járások élhetőségi rangsorának élén álló területek egyes mutatók estében kiemelkedően magas pontszámot értek el a százas skálán – amelyen az értékeket a legjobb lehetőségeket biztosító helyszínhez képest határozták meg a szakértők –, másokban azonban csak a középmezőnyben vagy akár a lista vége felé helyezkednek el. A kisebb járások elsősorban az alacsony bűnözésnek és a jobb megfizethetőségnek, a nagyobb városok és környékeik pedig inkább az oktatás, az egészségügy, a kultúra, a vásárlási lehetőségek és a munkaerőpiac terén elért magasabb pontszámuknak köszönhetik előkelő helyezésüket – derül ki a Takarék Index közleményéből.

Az összesítés elején Pilisvörösvár és környéke, valamint Veszprém és környéke követi Budapestet. Az első tízben ezúttal is ott található Debrecen és környéke – amely a negyedik lett –, az ötödik helyen szereplő Bólyi járás, valamint Tata és környéke, amely a tízedik.  A Mórahalmi járás a hatodik, az Érdi a hetedik, a Kisbéri a nyolcadik, a Pécsváradi a kilencedik a listán, amelyen például a tavaly harmadik Mór és környéke az idén a 25. helyre csúszott vissza.

Az alacsony összpontszámmal rendelkező területek között nincs jelentős különbség, a legtöbb mutatót tekintve a rangsor alsó részén vannak. Az összesítés utolsó helyeit a Szikszói, a Kunhegyesi és az Encsi járások foglalják el 19, 18,8, illetve 17,9 ponttal. Az ország legélhetőbb járásai északnyugaton és délkeleten helyezkednek el, kiemelkedik továbbá Budapest és környéke, valamint a megyeszékhelyek többsége. A legalacsonyabb pontszámok Északkelet-Magyarország járásait jellemzik.

Oktatás – Bekerült az első tízbe az Orosházi, a Debreceni, a Kiskunhalasi és a Kapuvári járás

Az óvodáskorú lakosságszámhoz viszonyított óvodai férőhelyek száma, a nyolcadik osztályos matematikai és szövegértési kompetenciaszámok átlaga, valamint az adott területre jutó középiskolai osztályok száma alapján határozták meg a járások pontszámát. Az egyes területek azonban nem azonos súllyal estek latba, mert az óvodával és az általános iskolával ellentéteben a középiskolák esetében nagyobb a járások közötti mozgás. Ezért az előbbi kettő 40-40, utóbbi pedig 20 százalékos súllyal szerepel a mutatóban.

Az oktatási rangsorban még mindig Budapest az első. A második és a harmadik helyen azonban helycsere történt a 2021-es összesítéshez képest, a Veszprémi járás megelőzte a Győrit. Újonnan bekerült az első tízbe az Orosházi, a Debreceni, a Kiskunhalasi és a Kapuvári járás, amelyek az utóbbit kivéve már tavaly is az első húszban szerepeltek. Az élen álló megyeszékhelyek és nagyobb városok környékére jellemző, hogy magasak az általános iskolai kompetenciaszámok és kiemelkedő az óvodai ellátottság, a középiskolák elérhetősége azonban változó. Az oktatás terén legmagasabb pontszámokat elérő területek az ország nyugati és déli részén vannak. Kelet-Magyarország gyengébben teljesített, eltekintve néhány nagyvárostól és környékétől.

Egészségügy – Budapest kiemelkedik, az utána jövők között viszont nincsenek jelentős különbségek

Az egészségügyi mutató a háziorvosok számának a felnőtt lakossághoz, a házi gyermekorvosok számának a gyerekekhez viszonyított száma, a korházi ágyak lakosságarányos száma, valamint az adott területre jutó gyógyszertárak száma alapján állt össze 30-30, illetve 20-20 százalékos súllyal.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A listát nagy előnnyel Budapest vezeti, a második helyezett Gyulai járás 79,5 ponttal a második. Innentől kezdve azonban már nem mutatkoznak jelentős különbségek az élmezőnyben, a harmadik Pécsi járás 77,2 pontot kapott. Az első tízben szerepel még a Debreceni, a Veszprémi, a Miskolci, a Csurgói, a Szekszárdi, a Szegedi és újonnan a Sellyei járás, amely a Hegyhátit szorította ki az élbolyból. Még a legjobbak közé sorolt területek sem kiemelkedők minden jellemző tekintetében, egy-egy vonatkozásban gyengébben teljesítenek.

A legmagasabb egészségügyi pontszámokat elérő területek többsége Magyarország déli részén található. Ebbe a kategóriába tartozik továbbá Budapest és néhány megyeszékhely. Utóbbiak kivételével Északkelet-Magyarországon van a legtöbb alacsony pontszámú járás.

Kultúra – Részben a koronavírus-járvány nyomán előtérben a nagyobb városok

A kulturális pontszámot az egységnyi területre jutó könyvtárak, moziférőhelyek, múzeumi kiállítások és kulturális rendezvények száma alapján határozták meg a szakértők. Az egyes jellemzők azonos súllyal estek latba. Ez a mutató is elsősorban a nagyobb városokban és környékükön, valamint Budapesten és vonzáskörzetében kedvező. Az első helyezett főváros és az ország többi járása közötti különbség rendkívül nagy: a Debreceni járás például 15,9 ponttal lett a második, míg a harmadik helyen szereplő – tavaly még csak kilencedik – Egri járás 14,9 pontot kapott. 

A 2021-es összesítéshez képest az első tízből kikerültek kisebb településekből álló járások. A helyüket olyan nagyobb városok és környékeik vették át, mint a Miskolci, a Szolnoki, a Dunakeszi és a Pilisvörösvári járás. Ez részben annak nyomán történt, hogy a koronavírus-járvány miatt jelentősen csökkent a kulturális rendezvények száma, ez azonban eltérően érintette az ország különböző területeit. Az Egri járás mellett sokat javított helyezésén a Pécsi járás is, amely a tavalyi 10. helyről a negyedikre lépett előre.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem