13 °C Budapest
Menekülnek a fővárosból a magyarok: ezekben a megyékben találják meg a legtöbben új lakóhelyüket

Menekülnek a fővárosból a magyarok: ezekben a megyékben találják meg a legtöbben új lakóhelyüket

2021. október 19. 09:34

A budapestiek a külső kerületkbe, az ország keleti felének lakói a belsőbb régiókba költöznek - a 24.hu kielemezte az országon belüli népvándorlást.

Tavaly Magyarországon 566 ezer embernek lett új lakcíme, 14 ezerrel kevesebbnek, mint egy évvel korábban. 300 ezren ideiglenesen jelentkeztek be új lakcímre, 260 ezren viszont lakóhelyet váltottak. A pandémia által előidézett válság egy növekvő tendenciát torpantott meg 2020-ban. 

Budapestre tavaly 68 ezren költöztek, és 84 ezren döntöttek úgy, elhagyják a fővárost– emiatt a város lakossága 16 ezerrel csökkent. A megyék nagy részében pozitívan alakult az el-, illetve odavándorlók egyenlege – kivétel az ország keleti része: Borsodból például 3700-zal többen mentek el, mint ahányan odaköltöztek, Szabolcsból ennél is többen, közel négyezren. Egyre vonzóbb Fejér megye, valamint a Balaton környéke: az előbbibe 2500-zal többen költöztek, mint ahányan otthagyták, míg Veszprémben 3000-el Somogyban pedig 2500-al többen laktak, mint egy évvel korábban.

Rengetegen költöztek Budapesten belül is. 2020-ban 43 ezernél több fővárosi döntött úgy, hogy a kerületén belül maradva változtat lakcímet: a legtöbben, 4662-en a XI. kerületben tettek így, míg a III. kerületben 4200-an, a XIV. kerületben pedig 3575-en. Újbudán, Óbuda-Békásmegyeren, illetve Zuglóban a lakosság 2,8-3,2 százaléka költözött tavaly a kerület egy más pontjára.Közel 58 ezer budapesti döntött úgy tavaly, hogy másik kerületbe költözik, közülük a legtöbben (4700 és 4900 fő között) a XI., a XIII. és a XIV. kerületet választották – ugyanez a három kerület volt, ahonnan a legtöbben mentek el (4300 és 4700 fő között).

Jól mutatja a külsőbb kerületbe költözés erősödő igényét a három legnépszerűbb lakóhelycsere. 820-an döntöttek úgy a XI. kerületben, hogy a szomszédos, Budapest határán lévő XXII. kerületbe költöznek. 730-an Zuglóból költöztek a szomszédos, XVI. kerületbe. 676-an pedig a XIII. kerületből Újpestre.

A főváros vezetése látni véli az okokat a folyamatok mögött

Cikkünk megjelenése után Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala az alábbiakról tájékoztatta a Pénzcentrumot:

Drámai számok látszanak a statisztikai hivatal migrációs jelentéséből - írják. Budapestről tavaly több, mint 84 ezer ember költözött el, a fővárosba máshonnan beköltözőkkel együtt is 16 ezerrel csökkent a város lakossága

Ez olyan, mintha Soroksár, Budapest XXIII. kerülete lakosságának 70%-a tűnt volna el a városból.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A kiköltözők közel fele, 38 ezer fő nem ment messzire, Pest megyében talált új otthont. A kiköltözés önmagában nem jelentene gondot, de az agglomeráció hízása sajátos folyamat: a kiköltözők túlnyomó többsége továbbra is Budapestre jár dolgozni, tanulni, a főváros szolgáltatásait veszik igénybe, hiszen az agglomerációs települések nincsenek felkészülve ekkora roham kiszolgálására.

A kiköltözési folyamat társadalmi szinten mindenkinek okoz problémákat: a környező településeken úgy nő a zsúfoltság, hogy a városok nincsenek felkészülve ennek kezelésére, a Budapestre irányuló ingázás egyre több szmogot és torlódást jelent a Budapesten élőknek, miközben az ingázók is egyre nehezebben közlekednek nap mint nap.

Ez a folyamat nem magától történik, hiszen a kormány lakáspolitikája fűti az agglomerációs kiköltözést, ráadásul az elmúlt évtized autó- és betonpárti városfejlesztése sem tette vonzóbbá Budapestet. Az elővárosi vasútfejlesztés fontos, de önmagában csak szépségtapasz a kiköltözés problémájára. A kormány is azzal számol, hogy a vasútfejlesztés csak kiszolgálja a kiköltözők igényét, és valójában több ezer milliárd forint elköltése után is csak több ingázó autó jár majd Budapestre, mint most.

A mi feladatunk nem kiszolgálni ezt a folyamatot, hanem megállítani és megfordítani. Erről szól Budapest városfejlesztési stratégiája, az Otthon Budapesten. A célja az, hogy széles körben megfizethető lakhatás biztosításával, valamint a város élhetőségének növelésével, tiszta levegővel, több zölddel csábítsuk az embereket Budapestre.

Csak és kizárólag a kiköltözési hullám megállításával kezelhető az az egyre nagyobb válság, amit mindannyian érzékelünk dugók, szmog, kevesebb zöld és balesetek formájában - zárják a Balogh Samu várostervező, kabinetfőnök által jegyzett közleményt.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem