Az ellátási láncban sincs még zavar, ugyanakkor 2022 megmutatta, hogy az ilyen zavarok több hónapos késéssel is jelentkezhetnek amint a megemelkedett energiaárak kifejtik a hatásukat.
Az építőanyagok világszerte tapasztalható drasztikus drágulása, a szállítások akadozása miatt az iparág hazai szereplői úgy számolnak, hogy a kulcsrakész kivitelezés költségei 2020-hoz képest idén 15-20 százalékkal emelkedhetnek. Az ellátási bizonytalanságok miatt a cégek az új szerződéseknél sok esetben sem a szerződött árat, sem a kivitelezési határidőt nem tudják garantálni. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) a kormányhoz fordult segítségért. A szervezet több javaslattal is előállt, miközben a szakma keresi a költséghatékonyságot javító megoldásokat a száguldó áremelkedés kedvezőtlen hatásainak ellensúlyozására. A kedvezőtlen hatásokat részben a digitalizáció segíthet enyhíteni - vélekednek szakértők.
Acél, bitumen, cement, szigetelés: a dráguló és egyre nehézkesebben beszerezhető, nélkülözhetetlen alapanyagokat még hosszasan lehetne sorolni. Az ÉVOSZ ezért azt kéri a kormánytól, hogy a keleti és távol-keleti piacokon kössön nagy volumenű államközi szerződéseket a folyamatos ellátás biztosítására. A szervezet javaslatcsomagjában az is szerepel, hogy a Gazdasági Versenyhivatal fokozottabban ellenőrizze az iparágat, a tisztességes verseny szabályainak betartását. Az előre nem tervezhető drágulás a szövetség álláspontja szerint ellehetetleníti a szerződések teljesítését, ezért az ÉVOSZ azt is kéri a kormánytól, hogy a megrendelők is vállaljanak nagyobb részt a kockázatokból: a közösségi, állami közbeszerzéseknél legyen lehetőség a megállapodások módosítására az árváltozások kezelése érdekében.
Biztos pont a bizonytalanságban
Az építőanyagok kiszámíthatatlan drágulása a lehető legrosszabb pillanatban érte az iparágat, amely az idei, márciusi adatok szerint* a járvány okozta megtorpanás után, a lakásépítési, felújítási kedv élénkülésének köszönhetően éves összevetésben 4,3, a megelőző hónaphoz képest pedig 11,5 százalékkal növelte teljesítményét. Az építőipar szereplői az ágazatot évek óta sújtó munkaerő-hiánnyal küszködve kapacitásbővítéssel készülnek a növekvő igények kiszolgálására, miközben keresik a megoldásokat a költséghatékonyság fokozására. Ennek egyik lehetséges útja a digitalizáció - írja közelményében a PlanRadar.
Az építőipari beruházók számára elsődleges szempont a költséghatékonyság, de a pandémia okozta bizonytalanság jelentősen megnehezítette a várható kiadások pontos tervezését, nyomon követését. Sokakban él az a tévhit, hogy az átállás a tervezési-, kivitelezési-, épületüzemeltetési folyamatok teljeskörű digitalizációjára drága volna, pedig valójában alacsony költségű, nagyon hasznos befektetésről van szó, amely a váltást követően nagymértékben hozzájárul a kiadások kiszámítható tervezéséhez, a beruházások költséghatékony lebonyolításához. A digitális szoftverek használatával megtakarított összegek átcsoportosíthatóak, akár munkabérekre, vagy egyéb, váratlan kiadásokokra, például az alapanyagárak növekedésének ellensúlyozására
– mondta Simon Szilárd, a PlanRadar építőipari, épületüzemeltetési szoftvert fejlesztő és forgalmazó bécsi központú cég magyarországi részlegének vezetője. A Központi Statisztikai hivatal (KSH) adatai szerint az építőiparban a termelői árak 2021 első negyedévében hét százalékkal növekedtek az előző év azonos időszakához képest. Iparági szereplők várakozásai szerint az építőanyag-kereskedők idén kénytelenek lesznek legalább további öt-tíz százalékkal drágábban adni a termékeiket.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az idehaza felhasznált alapanyagok mintegy negyede külföldről érkezik, ha pedig gyengül a forint, a beszerzés is nagyobb kiadással jár. Mindez az új lakások építésének és a régebbi otthonok felújításának költségeiben is lecsapódik, amire sürgősen megoldást kell találni - zárja közleményét a cég.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








