12 °C Budapest

Bírságolás az ismert zenész temetésén: túl sokan búcsúztatták Grofót

MTI
2020. december 22. 12:17

Nem tartotta be a védelmi intézkedéseket a Grófo művésznéven ismertté vélt idősebb Kozák László temetését végző szolgáltató, ezért pénzbírsággal sújtották - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője kedden. 

Gál Kristóf közölte: a rendőrség a járványügyi szabályok betartásának ellenőrzése során megállapította, hogy a rendezvény szervezője - jelen esetben a temetkezési szolgáltató - a vonatkozó kormányrendelet előírásainak nem tett eleget, ezért közigazgatási hatósági eljárás keretében a védelmi intézkedések be nem tartása miatt a szolnoki rendőrkapitányság pénzbírságot szabott ki. A szóvivő a bírság mértékét nem ismertette. Ugyanakkor hangsúlyozta: 

a temetés ideje alatt a rendőrök kegyeleti okból - a szükségesség és arányosság elvét is figyelembe véve -, tekintettel az egyházi szertartásra is, a gyászolókkal szemben nem intézkedtek.

A november 11-ével életbe lépett kormányrendelet értelmében a temetésen jelenlévők száma nem haladhatja meg az ötven főt. A kormányrendelet rögzíti azt is, hogy ennek a védelmi intézkedésnek a betartatásáról a rendezvény szervezője, illetve a rendezvény helyszínéül szolgáló intézmény vagy helyiség üzemeltetője köteles gondoskodni.

Idősebb Kozák Lászlót, aki december 3-án 49 évesen lett a koronavírus áldozata, hintón, zenés temetéssel kísérték utolsó útjára szombaton. A szertartás több mint négy órán keresztül zajlott, és ahogy arról több sajtóorgánum is beszámolt: több százan búcsúztatták a tradicionális cigányzene értékeinek őrzőjét, továbbörökítőjét.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?