5 °C Budapest

Advent 2020: mikor van advent első vasárnapja, mi a jelentése, mit ünneplünk

MTI
2020. november 28. 14:32

Idén advent első vasárnapja november 29-éra esik, amely a vízkereszt utáni első vasárnapig tartó karácsonyi ünnepkör és az egyházi év kezdete. Ilyenkor gyújtják meg az adventi koszorúk első gyertyáját, és megkezdődnek a karácsonyi előkészületek.

A Szent András ünnepéhez (november 30.) legközelebb eső vasárnaptól Jézus Krisztus születésének napjáig, december 25-éig tartó advent a keresztény kultúrkörben a karácsonyi előkészület ideje.

Advent jelentése

A szó a latin adventus Domini, az Úr eljövetele kifejezésből származik, mégpedig az eljövetel kettős értelmében: Jézus Krisztus megszületése Betlehemben és második eljövetele az idők végeztével. A négy vasárnap további jelentéssel is bővült: az Úr négy eljövetelét szimbolizálja először a megtestesülésben, másodszor a kegyelemben, harmadszor a halálunkban, negyedszer az ítéletkor, amelyre készülnünk kell. A liturgiában az advent színe a lila, kivéve advent harmadik vasárnapját (gaudete vasárnap), amikor szabad rózsaszínt használni.

Advent története

Kezdetben csak egy adventi vasárnapot ünnepeltek, a 7. században Nagy Szent Gergely pápa állapította meg négyben a számukat, és 1570-ben V. Piusz pápa tette kötelezővé az adventi időszakot a katolikus egyházban. Régen advent kezdetét éjféli harangzúgás jelezte, szigorú böjti időszak volt, és az emberek hajnali misére (roráte) jártak.

Adventi szokások, koszorú

Advent jelképe az adventi koszorú, amelyet rendszerint fenyőgallyakból fonnak, a ráhelyezett négy gyertya közül minden vasárnap eggyel többet gyújtanak meg. A gyertyák a Jézus születése révén szétáradó világosságot, egyben a hitet, a reményt, a szeretetet és az örömöt jelképezik. A szokás a 19. században jött divatba, de gyökerei még a pogány korba nyúlnak vissza.

Az első, kocsikerék nagyságú adventi koszorún még 24 gyertya állt, és minden hétköznap egy fehéret, minden vasárnap egy pirosat gyújtottak meg. Az adventi koszorúkat a templomokban áldják meg advent első vasárnapján vagy az előző szombat esti szentmisén.

Advent idején kerülték a zajos mulatságokat, táncokat, lakodalmat sem tartottak. Adventhez több népi hagyomány kapcsolódik. Az eladósorban lévő lány a hajnali misére történő első harangozáskor a harang köteléből három szálat tépett, amelyet aztán a hajában hordott, hogy farsangkor sok kísérője legyen.

Erdélyben a hajnali mise idején zárva tartották az ajtót és ablakokat, hogy az ilyenkor állati alakot öltő boszorkányok ne ronthassanak a házakba, ólakba. Az Alföldön a lányok a hajnali misére harangozáskor mézet vagy cukrot ettek, hogy édes legyen nyelvük és így férjet "édesgessenek" maguknak.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Babonák

Borbála napján, december 4-én a lányok Borbála-ágat vágtak, majd az ágat vízbe állították, és ha kizöldült, tudni lehetett, hogy a következő évben férjhez mennek.

December 13-án, Luca napján (a naptárreform előtt az év legrövidebb napján) a lányok 13 papírdarabra fiúneveket írtak, és minden nap tűzbe dobtak egyet: karácsonykor a megmaradt papír megmondta, ki lesz férjük. Ekkor kezdték a Luca székét is készíteni, amelyre a karácsonyi misén felállva meg lehetett látni a boszorkányokat.

Szent András napját tréfásan Disznóölő Szent Andrásnak is hívták, mert ekkor kezdődtek a disznótorok, de sohasem szerdán, pénteken vagy szombaton, mert olyankor böjtöltek az emberek.

Adventi naptár

Az adventi naptár eredeti jelentősége az volt, hogy elvezesse a felnőtteket és a gyermekeket a karácsonyhoz, az "igazi" naptár minden egyes ablaka mögött a karácsonyi ünnepkörre utaló gondolat rejlett. (Az első nyomtatott adventi naptár 1908-ban készült Münchenben.) A vallási tartalom napjainkban mindinkább elhalványul, az ipar és a kereskedelem egyszerűen decemberi naptárt csinált belőle, amelynek minden egyes napját, lapját csokoládé vagy marcipán édesíti meg.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem