A Normafán továbbra is remek a hó, a pályákat frissítik, a hangulat téli, mégis egyre nagyobb gondot okoz valami egészen prózai.
Tisztítsuk meg az Országot! elnevezéssel projekt indul, amelynek részeként megkezdődik az elmúlt évtizedekben felhalmozódott, illegálisan lerakott hulladék felszámolása, ebben nyújt segítséget a már elérhető HulladékRadar mobiltelefonos alkalmazás - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Boros Anita elmondta, hogy a projekt az első üteme a 2019 második felében indított hulladékgazdálkodási racionalizálási programnak. Tavaly áttekintették a hulladékgazdálkodás ügyét, idén tavaszra pedig kidolgozták azokat az előterjesztéseket, amelyek egyrészt a szankciórendszer, az illegális hulladék felszámolása, másrészt a gazdaságpolitikai kérdések kezelésére hivatottak.
- mondta. Elkészült a nemzeti hulladékgazdálkodási stratégia is, amelyet szintén szeptemberben terjeszenek majd a kormány elé - tette hozzá Boros Anita. Úgy fogalmazott, a projekt során korábban nem látott állami és önkormányzati együttműködéssel kísérletet tesznek az évtizedek alatt jogellenes hulladékelhelyezés eredményeként az erdőkben, a nemzeti parkok területén, a folyók, a vasúti és közúti létesítmények mentén, valamint az önkormányzati közterületen fellelhető hulladékok összegyűjtésére.
A megvalósításban közreműködik a MÁV Zrt., a Magyar Közút Zrt., az állami erdészeti társaságok és a nemzeti parki igazgatóságok, az Országos Vízügyi Főigazgatóság és az önkormányzatok pályázati rendszerben a Belügyminisztérium koordinálásával.
A közreműködő szervezetek mindegyikénél kiválasztottak olyan pilot helyszíneket, amelyek alkalmasak lehetnek a hulladék felszámolásához szükséges intézkedések elemzésére. A pilot helyszínek értékelését követően ősszel megkezdődik a hulladékok felszámolása. Az idei év a projekt első üteme, amelynek eredményei alapján dolgozzák ki a következő időszakok feladattervét - tette hozzá az államtitkár.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A kormány július 15-ei ülésén döntött arról, hogy elfogadja az illegális hulladéklerakók felszámolásáról szóló előterjesztést - mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, aki szerint meglehetősen nehéz felmérni, hogy mely területen és mekkora mértékben okoz problémát az illegális hulladék, hiszen rengeteg olyan lerakó van, amelyről csak a helyiek tudnak, vagy még nem is fedezték fel őket. Többek között
A kormányszóvivő kiemelte, hogy hatalmas előrelépés lenne, ha sikerülne Magyarországon az illegális hulladéklerakókat felszámolni, azonban ez nem elegendő, mivel az is fontos, hogy újabb illegális lerakók ne keletkezzenek, tehát a megtisztított területek szennyezésmentesek maradjanak. Ezért kialakítják az illegális hulladéktól megtisztított területek felügyeletét, megtisztítási rendszerét. Jelenleg ugyan vannak szankciók, de szükséges azok továbbfejlesztése - tette hozzá.








