17 °C Budapest

Messze még a cél: ez kevés lesz a világ megmentéséhez

2020. március 9. 09:32

A világ energiatermelésének alakulását vizsgáló legújabb jelentése szerint pont a legnagyobb szénenergia-termelő országok nem tesznek vállalást ennek csökkentésére - írja a hvg.hu.

Bár a szánalapú energia csökkenése rekordokat dönt manapság a világban, még nagyon messze vagyunk attól, hogy tiszta energiára álljunk át - derült az Ember független klímakutató frissen közzétett jelentéséből, ami azt vizsgálja, miként alakult a világ energiatermelése. A kiadványban 224 ország 2000 és 2019 közötti energiatermelésére vonatkozóan is találni adatokat. 

Legfontosabb megállapítások:

  • A világ szénalapú energiatermelése 3 százalékkal csökkent, aminek következtében 2 százalékkal esett az energiaszektor szén-dioxid-kibocsátása. 
  • A szénalapú termelés csökkenését még nem tekinthetjük trendnek, ami még nagyobb bizonytalanságot szül abban a tekintetben, hogy 1,5 fok alatt tudjuk tartani a klímaváltozás mértékét és az eredményben a szél- és a napenergia mellett számos egyszer tényező is szerepet játszott. Bár csökkenésről beszélhetünk, sürgető lépésekre lenne szükség a klímacélok elérése érdekében - különösen Ázsiában. Tíz ország felelős a szén alapú energiatermelés 87 százalékáért - egyikben sem történt vállalás ennek csökkentése érdekében. Egyedül Németország tett a kivezetésre vállalást - de még ez sincs összhangban a klímaegyezmény kitűzött céljaival.
  • 2019-ben a szél- és a napenergia szolgáltatta a világ energiatermelésének 8 százalékát, ez 15 százalékos növekedés, a párizsi klímaegyezményben foglalt célok teljesítéséhez azonban 15 százalékra lenne szükség - ezt az alacsonyabb árak is fenntarthatóbbá tudnák tenni.
  • Miközben szénről az USA-ban gázra állnak át, addig az EU-ban szél- és napenergiára. A szénalapú energiatermelés az EU-ban 24, az USA-ban pedig 16 százalékkal csökkent 2019-ben: mindkét esetben a 2007-es szint feléről beszélhetünk termelés tekintetében. 2007 óta egyébként az USA energiaszektorának szén-dioxid-kibocsátása 19-31, az EU-é pedig 43 százalékkal csökkent.
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem