Így lehetsz jogosult radiátorcserére: megtévesztő információk keringenek

2020. január 29. 14:02 1 perc

Idén még egyetlen új pályázatot sem írtak ki az Otthon melege program keretében, így fenntartásokkal kell olvasni azokat a híreket, amelyek a radiátorok cseréjére kiírt pályázatról szólnak - mondta el a Kossuth Rádió január 29-i reggeli műsorában a VGF&HKL (Víz, Gáz, Fűtéstechnika és Hűtő, Klíma Légtechnika) szaklap kiadóvezetője. Szilágyi László elmondta, hogy 2020. március 31-ig valóban él még egy pályázat, de azt még tavaly ősszel hirdették meg. A kiírás szerint távfűtéses társasházak, lakásszövetkezetek pályázhatnak a teljes lakóépület fűtési rendszerének korszerűsítésére, a radiátorok cseréjére, magánszemélyek ugyanakkor nem.

A szóban forgó pályázattal érintett beruházás teljes költsége önrészből és vissza nem térítendő támogatásból áll. A vissza nem térítendő támogatás folyósítására utófinanszírozás formájában maximum három lehívási ütem keretében kerülhet sor. A vissza nem térítendő támogatás mértékét a támogatói döntéssel határozzák meg. A támogatás minimális mértéke az elszámolható bruttó költségek 10 százaléka, maximális mértéke az elszámolható bruttó költségek 50 százaléka. A támogatás összege minimum 150 000 Ft, de maximum 75 000 000 Ft. A támogatás maximális mértéke lakásonként maximum 350 000 Ft.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 20:27