11 °C Budapest

Rettenetesen sok pénz megy el a gyerekre: érdemes egyáltalán ezekre költeni?

2019. március 13. 15:02

A legtöbb gyerek programja általában nem ér véget a 6., 7. tanítási órával, csak ezek után kezdődnek a különórák: sport, korrepetálás, nyelviskola, szakkör, előkészítő, zene - széles a paletta, csak győzze a szülő pénztárcával. Mekkora költséget ró ez a családi költségvetésre? Biztos, hogy jó, ha a gyereknek a teljes szabadideje szakkörökkel van kitöltve?

Minden szülő a legjobbat akarja a gyerekeinek. A lehető legtöbb területen kipróbálhassák magukat, kiderüljön miben tehetségesek, miben lelik örömüket. Ezért sok gyerek jár iskola utáni különórákra: sportolni, táncolni, zenét vagy nyelvet tanulni. A középiskolások között nem ritka a felvételi- vagy nyelvvizsga előkészítő sem, ők már nem csak kíváncsiságuk alapján, hanem későbbi karrierterveik mentén döntenek a délutáni elfoglaltságaikról.

Mennyibe kerül mindez egy családnak?

A szülők nagy része úgy érzi, hogy lemarad a gyereke a többiektől, ha nem jár különórákra. Egy korábbi felmérés szerint a kisiskolások különóráira a családok havonta 5-10 ezer forintot fordítanak, de minden tizedik család 20 ezer forintot fordít ilyen célokra. A nagyobbak esetében ezek az összegek még magasabbak, ott már heti 1 különóra is havi 20 ezer forintnál magasabb kiadással jár, tehát esetükben ennek többszöröse is lehet a havi kiadás. - írja K&H közleményében.

Ami az óradíjakat illeti, az egyéni nyelvórák átlagosan 3-4000 forintba kerülnek 45 percenként. A tantárgyi korrepetálás ára ennél alacsonyabb, matek- és fizikakorrepetálást már 2000 forintért lehet találni. Zenét 2500 forint/órás áron tanulhat a gyerek, de egy profi zongoraiskolában akár 12 ezer forintot is kérhetnek. Az egyesületi sportolásért általában 10-20 ezer forint között mozognak a hozzájárulások, amiért akár heti 5-6 edzésre is járhat a gyerek - ha győzi.

"A különórák kisebb vagyont is felemészthetnek havonta, persze sokan ezt befektetésnek tekintik a gyerek jövőjébe, ami minden áldozatot megér. Érdemes azonban a gyerekkel együtt kiszámolni az ezzel járó költségeket, hogy a gyerek is könnyebben megérthesse, a szülei ezért sokat dolgoznak. Akár a család bevételeihez viszonyítva át lehet beszélni, hogy egy óránként 4-5000 forintba kerülő különóra milyen terheket ró a családra. A gyerekek a saját nyelvükön, játékosan megértik a pénzügyeket, a családi költségvetés mibenlétét" - mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő zsűri elnőke.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Kell ennyi minden?

Lázár-Cseke Éva klinikai szakpszichológus szerint a gyerek alkatától függ, hogy mi és hányszor való neki, véleménye szerint egyféle mozgásos tevékenység és egy más jellegű különóra hasznos lehet.

Azonban, ha nincs a gyerek életében üresjárat, ha nem csillapodnak az ingerek időnként, ha mindig menni kell valahová, futni egyik helyről a másikra, az felettébb káros. Amikor egy szülő ma azt látja, hogy a gyereke nem csinál semmit, azaz látszólag unatkozik, akkor rendszerint igyekszik valami szórakozásról, így akár egy különóráról gondoskodni számára. Pedig nagyon fontos ez a szülő számára bosszantó látszólagos unatkozás, ebből születnek a kreatív ötletek, az hogy mit akar kezdeni magával

- mondja a szakember. Amennyiben a pénztárcánk nem enged meg egy újabb különórát, érdemes arra is felhívnunk a gyerek figyelmét, hogy az internet egy óriási tudástár és ha megtanítjuk őket okosan használni, akkor nagyon sok ismeret megszerezhető önállóan vagy akár felnőtt segítséggel. Mutassunk neki nyelvtanuló appokat, melyekkel hatékonyan tudja bővíteni ismereteit.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm