Komoly fordulat jöhet egy elhanyagolt vidéki műemlék sorsában: felújítják az Árpádhalom központjában álló, 128 éves kastélyt, amely a jövőben akár turistaszálló is lehet.
Az energiatakarékos háztartási nagygépekhez való hozzájutást segítő állami hűtő-, és mosógépprogramra sikerrel jelentkezők január első napjaiban kapták meg a támogatói okiratukat, amelynek birtokában a kiválasztott új készülék energiahatékonyságától függően 25 ezer, 40 ezer vagy 45 ezer forintos támogatást kaphatnak.
A program keretében A+, A++ és A+++ energiabesorolású hűtőszekrényeket, fagyasztókat, illetve elöl-, és felültöltős mosógépeket lehet megvásárolni a fent említett mértékű kedvezménnyel, ha a pályázó igazolni tudja, hogy az új berendezése legalább 10 százalékkal kevesebb energiát fogyaszt majd a meglévőnél. 2019-től fontos változás lép életbe a csereprogramban: a hagyományos mosógépek mellett a kombinált mosó-szárítógépet is lehet majd vásárolni.
A csereprogram hivatalos oldalán külön mosógépes és hűtőgépes kalkulátor segíti az érdeklődőket, amely a fő paraméterek megadása után tájékoztató adatokkal szolgál arról, hogy a meglévő mosógépük megközelítőleg mennyi vizet és áramot fogyaszt, illetve mekkora lehet hűtőszekrényük energiafogyasztása. Egy kilencvenes évekbeli hűtőszekrényhez képest egy mai A+-os típus akár 75 százalékkal kevesebbet fogyaszthat, de hasonló nagyságrendű megtakarítást lehet elérni a mosógépek áram-, és vízfogyasztásában is a modern típusokkal. Az A++ besorolású típusok további 10 százalékos, egy A+++-os pedig 20 százalékos megtakarítást eredményezhetnek.
Mosógépből a legtakarékosabbat veszik a magyarok
Az Extreme Digital 2018-as eladási statisztikái alapján a csereprogram keretében vásárolt mosógépek döntő többsége (70%) A+++ besorolású, tehát az elérhető legenergiatakarékosabb modellek közül kerül ki, az A+ és A++ besorolású mosógépek aránya csupán 15-15%. A hűtőgépek esetén is törekszenek a minél nagyobb energiahatékonyságú típusok beszerzésére a magyar vásárlók, de ezek körében az A++ a legnépszerűbb (80%), az A+ és A+++ besorolású gépek aránya 10-10%.
A gyártók közül a csereprogramos mosógépek körében az LG, a Whirlpool és a Bosch készülékei, azok közül is az elöltöltős (30%) kivitelűek kelendők, a felültöltős kivitelűek aránya 30%. A hűtőszekrények terén pedig a Samsung, az Electrolux és a Gorenje a három legnépszerűbb gyártó. Mosógépből a keskeny kivitelű típusok, hűtőszekrények közül pedig az alulfagyasztós, és jegesedésmentes (No Frost) funkcióval felszerelt modellek a leginkább népszerűek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ennyiért vettek karácsonykor mosógépet és hűtőt magyarok
A háztartási nagygépek egyébként a támogatási programon kívül is online slágerterméknek számítanak: , tavaly karácsonykor 110 ezer forintos átlagáron vásároltak mosó-, szárítógépeket az Extreme Digitalnál a magyar vásárlók. Ennyiért vagy egy különálló, hőszivattyús szárítógépet lehetett megvenni, vagy egy A+++ energiaosztályú, percenként 1400-as fordulatos sebességgel centrifugázni képes, 9 kilogrammos ruhakapacitású modern mosógépet.
Hűtőszekrényre bruttó 100 ezer forint körüli összeget szántak a karácsonyi vásárlók. Ezért az összegért például egy A++ energiaosztályú, 250-300 literes fagyasztóládát tudtak beszerezni (ezek a disznóvágások miatt népszerűek ebben a szezonban), vagy egy ugyancsak A++-os, alulfagyasztós hűtőszekrényt 200-230 liter körüli hűtőtérrel, 100-110 liter körüli fagyasztási kapacitással.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








