Eredménytelenül zárult a Pénzügyminisztérium egykori székházának árverése: egyetlen jelentkező sem tett ajánlatot a több mint 35 milliárd forintért kínált műemlék épületre.
Gázömlés miatt ideiglenesen 42 embernek el kellett hagynia az otthonát Szolnok-Szandaszőlősön, miután egy gáz- és egy vízcső is eltörött a Kis János utcában - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel hétfőn reggel.
Megszüntették a gázszivárgást Szolnok-Szandaszőlősön, így visszatérhetett otthonába az érintett 42 lakó - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője hétfő délelőtt az MTI-vel.
S. Tóth Anikó elmondta: a lakóknak azért kellett ideiglenesen elhagyniuk az otthonukat, mert hétfő reggel egy gáz- és egy vízcső is eltörött a Kis János utcában.
Tájékoztatása szerint a szandaszőlősi általános iskolában biztosított ideiglenes melegedőhelyet tizenöt ember vette igénybe.
Hozzátette: az érintett huszonhat ingatlanból hatban egyelőre még szünetel a gázszolgáltatás, de a szakemberek dolgoznak a hiba elhárításán.
Magyar Péterné Bede Marianna, a szolnoki Víz- és Csatornaművek Koncessziós Zrt. műszaki igazgatója elmondta: a gázszolgáltatás teljes újraindulása után a vízmű szakemberei megkezdik a vízcsőtörés javítását.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A környéket korábban százötven méter sugarú körzetben ürítették ki. A szolnoki hivatásos tűzoltók és a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat szakemberei is a helyszínre vonultak.
A környéket százötven méter sugarú körzetben kiürítették, az intézkedés huszonhat ingatlant érint. A szolnoki hivatásos tűzoltók és a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat szakemberei a helyszínen vannak, ahova a gázszolgáltató munkatársa is megérkezett - közölte az OKF.
Szolnok-Szandaszőlős egyébként itt van:
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







