Rimócon jogvédő szervezetek bejelentése után kezdett el vizsgálódni a kormányhivatal, és lehet, hogy visszavonatják a betelepülési szabályokat.
A magyar gazdaság jó úton halad, javulnak a makromutatók, azt azonban még nehéz megítélni, hogy 2020-ban be lehet-e vezetni az eurót - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója.
Az Európai Unió jövőjében optimistán ítélte meg a közép-európai térség országainak teljesítményét, úgy vélte a következő 20 évben gyorsabb gazdasági növekedést érhetnek el, mint a nyugat-európai fejlett EU-tagországok.
- mondta az OTP elnök-vezérigazgatója.
Az uniós pénzpiaci helyzetről pedig kifejtette: a határon átnyúló szolgáltatások jelentős hatást tudnak gyakorolni egy-egy ország, illetve az unió gazdaságára, ezen a területen várhatóan erősebb lesz az európai felügyelet szerepe, tevékenysége. Ezzel együtt összességében az európai adminisztráció hatékonyságát kellene növelni.
Csányi Sándor kiemelte: nem a szabályok számát kellene gyarapítani, hanem azokra a területekre kellene összpontosítani, koncentrálni a szabályozásban is, amelyek az egész eurózónát tekintve az országok versenyképességét erősíthetik.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Sok a bank Magyarországon
A magyar bankrendszer további konszolidációját firtató kérdésre Csányi Sándor elmondta: a magyar lakosság számához képest még mindig sok a bank Magyarországon. A banki kamatok alacsonyak, "az infláció még a kelleténél is alacsonyabb", emiatt alacsonyak a banki kamatrések, és az uniós szabályozás extraköltségeket jelent a bankoknak. Ráadásul a fiatal generáció igénye megnőtt a digitális szolgáltatások iránt, ezek együttes beruházás-igényét csak a nagyobb hitelintézetek képesek fedezni. A kisebb bankok, az üzemméretükből fakadóan nem bírják majd állni a versenyt, és ezek tulajdonosai elgondolkodnak majd az értékesítés lehetőségén.
Az OTP Bank mindenhol megvizsgálja az akvizíciós lehetőségeket, és ahol kicsi az OTP piaci részesedése, ott szeretne ésszerűn terjeszkedni. "Úgy néz ki, van sanszunk a közeljövőben néhány ilyen akvizícióra" - emelte ki Csányi Sándor. Hozzátette, Magyarországon jó az OTP piaci mérete, folyik a nemrég megvásárolt AXA Bank integrációja, a Budapest Bank megvétele pedig nem merült fel.
Hihetetlen fordulat az albérletpiacon, olyan történik az árakkal, amire sokan nem voltak felkészülve
Budapesten az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







