2026 januárjától egy gyermek után havi 20.000 forint, kettő gyermek után 80.000 forint, három vagy több gyermek esetén pedig gyermekenként 66.000 forint "pluszpénz" jár.
Újabb jelek utalnak arra, hogy hamarosan megérkezhet Magyarországra a Netflix televíziós szolgáltatása - írja az Index.
Csehország is felmerült a hírekben a Netflix szolgáltatásának beindítása, és ezzel Magyarország is benne van a pakliban, mint azonos régióként kezelt ország. Néhány hete az LG tévé szoftverének frissítésekor néhány napra meg is jelent a Netflix-alkalmazás a tévé menüjében Magyarországon. Bejelentkezni azonban nem tudtunk, ugyanazt az üzenetet kaptuk, mint a böngészőkben, hogy az orzságban egyelőre még nem érhető el a szolgáltatás. Néhány nappal később el is tűnt az ikon.
A tény azonban, hogy már a magyar tévéken is megjelent az alkalmazás, azt jelentheti, hogy hamarosan itt is válogathatunk a világ legnagyobb online videótékájából. Nem mond ellent ennek, hogy a Netflix korábban azt mondta, hogy 2016 végére a világ 200 országában szeretnének jelen lenni.
Nem egyszerű az európai piac, minden országban mások a szabályok, így mindenhol más választékkal tudnak elindulni. Németországban például nagyon kicsi volt a választék induláskor, egy évvel a bevezetés után már jobb a helyzet. Forgalmazási jogok miatt például eleinte nem volt elérhető az egyik legnagyobb sikersorozat, a House of Cards. Emiatt lassú a piacra lépés, sok akadályt kell leküzdenie a cégnek. De a Netflix persze nem bíz semmit a véletlenre: már 2009-ben lefoglalta a netflix.hu domént.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







