2026 januárjától egy gyermek után havi 20.000 forint, kettő gyermek után 80.000 forint, három vagy több gyermek esetén pedig gyermekenként 66.000 forint "pluszpénz" jár.
Magyarországon minden harmadik gyerek súlyos anyagi nélkülözésben él, több százezer méltatlan lakáskörülmények között. A gyerekes családok az átlagosnál rosszabb körülmények között élnek - hívja fel a figyelmet a lakhatási világnap alkalmából a Habitat for Humanity Magyarország.
A német Bertelsmann Alapítvány nemrégiben ismertetett összehasonlító vizsgálata szerint, míg az Európai Unió egészét tekintve a gyerekek és fiatalkorúak 28 százaléka él a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés fenyegetettségében, Magyarországon a 43 százalékuk, és már most minden harmadik gyerek súlyos anyagi nélkülözésben él.
A lakhatási szegénység ma Magyarországon egyre inkább a társadalmi-gazdasági felemelkedés gátjává válik. A megoldás egyik kulcsa egy valódi szociális bérlakás-program, amely lehetővé tenné az otthontalanok vagy otthonnak alkalmatlan lakásban élők emberhez méltó elhelyezését. A magyaroknak jelenleg csak 10,4 százaléka lakik bérelt lakásban, a szegénységi küszöb alatt élőknek pedig mindössze 13,8 százaléka él szociális bérlakásban. 3,7 százalékuk piaci áron bérel lakást, míg 19,1 százalékuk lakáshitellel terhelt saját tulajdonú ingatlanban lakik.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







