Még évekig várhatnak a vidéki háztulajok az uniós támogatásokra

MTI
2013. május 26. 11:00

Több mint kétmillió 1945 és 1990 között épült, többségében vidéki családi ház található az országban, amelyek energetikai felújítása 2017-ben megkezdődhet, európai uniós támogatással - mondta Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára.

Szaló Péter, a Belügyminisztérium területrendezési, építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkára arról számolt be, hogy a tárca költségoptimalizálási programot készített, amelynek segítségével meg lehet határozni, hogy mely lakások újíthatók fel gazdaságosan.

Szaló Péter paradigmaváltásról beszélt az európai építésben, amely szerint az építési költséggel egyenrangú tényező lett az épület energiafogyasztása is. Elmondta: Magyarországon a középületekre 2015-től, míg a magánépületekre 2019-től szigorúbb hőtechnikai előírások vonatkoznak majd, az Európai Unióban pedig 2019-ben a középületekre, 2021-ben a privát épületekre is életbe lép a közel nulla energiafelhasználás követelménye.

Egy gazdaságossági felmérés kapcsán rámutatott: egy energetikai felújítás során az ablakcsere önmagában nem kifizetődő, kell hozzá a falak és a födémek hőszigetelése is. Legnagyobb a megtakarítás akkor, ha megújul a házakban a fűtési rendszer is. A fafűtésre átállás gazdaságos, viszont a pellet-fűtés és a hőszivattyú beruházásának a költsége csak hosszú távon térül meg - mondta el.

Horváth Attila Imre, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium zöldgazdaság-fejlesztésért, klímapolitikáért és a kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy még az idén elkészül a nemzeti épületenergetikai stratégia.

A megújuló energiák alkalmazásával kapcsolatosan megjegyezte, hogy a nyugat-európai államok sem tudják már a korábbi támogatást nyújtani ezen a területen, erre Magyarország sem képes, viszont a fenntartható fejlődéshez tudnak állami támogatást biztosítani.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Illés Zoltán a sajtótájékoztatón jelezte, hogy a műemléki épületek energetikai felújítására speciális pályázatot dolgoznak ki.

 

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. május 2. szombat
Zsigmond
18. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 1. 20:28
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom