5 °C Budapest

Hosszú a kilábalás a fővárosi újlakás-piacon

Pénzcentrum
2013. február 22. 13:04

Budapesten tavaly mintegy 1300 új társasházi lakás épült, míg első tulajdonosát nagyjából 1500 ingatlan találta meg.

Budapesten 2012-ben mintegy 1300 új társasházi lakás épült, az idei évre pedig jelenleg 1800 lakás átadását tervezik a beruházók - derül ki az OTP Jelzálogbank Budapesti Újlakás Értéktérkép elemzéséből. A közel 400, értékesítés alatt álló budapesti lakásprojekt adatainak elemzéséből kiderül, hogy a 2012-ben átadott projektek mérete átlagosan 12 lakásos volt. Mindez azt jelenti, hogy a válság berobbanását megelőzően jellemző óriásprojektek - 2008-ban 55 lakás volt a beruházásonkénti átlag - helyett a kisebb nagyságú beruházások voltak jellemzőek a fővárosban.

A tavaly átadott 111 beruházásból a legtöbb, szám szerint 17 a XI. kerületben épült meg, amit a XIV. kerület 15-tel, a III. és a XXII. pedig 10-10, átlagosan csak néhány lakásos projekttel követ. A megépülő lakásszámban már Zuglóé az elsőség 370-nel, s ezen kívül már csak a XI. kerületben adtak át három számjegyű, 230 lakást. Ezt követően viszont már szoros a mezőny: 90 és 100 lakás között épült a XIII., III., VI. és XXI. kerületekben. Az I. és VIII. kerület ugyanakkor tavaly nem mozgatta meg a beruházók fantáziáját; itt nem adtak át új társasházat.

"Adatbázisunkban 2013-as átadással jelenleg 1800 lakást látunk, ugyanakkor valószínűleg ennél alacsonyabb lesz az év végéig ténylegesen átadott lakások száma, kiindulva tapasztalataikból, miszerint az év eleji tervek egyre nagyobb hányada - tavaly például 30 százaléka - tolódik át a következő évre, vagy áll le akár építés közben is. A 2014-es átadásra jelenleg tervbe vett 650 lakás végső száma pedig jelentősen változhat még addig" - ad becslést a jövőről Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank ingatlanpiaci vezető elemzője.

"Sajnos továbbra is előfordul, hogy a nem megfelelő értékesítési mutatók, vagy - gyakran ezzel összefüggésben - a beruházó pénzügyi nehézségei miatt menet közben áll le egy-egy beruházás. Az elmúlt fél évben több kisebb mellett négy, 50-150 lakás közötti projekt értékesítését szakították meg a végső építési fázisokban, egyet-egyet a VII., VIII., XIII. és XIV. kerületekben. Szerencsére tavaly már ennek az ellenkezőjére is akadt több példa, azaz hogy akár már évek óta befejezetlen építkezés és értékesítés - rendszerint vagy a finanszírozó bank, vagy egy új beruházó által - újrainduljon; legújabban például a VIII. és XI. kerületben történt ilyen" - teszi hozzá az elemző.

Budapesten tavaly 1500 újépítésű lakást értékesítettek; a kereslet térbeliségét vizsgálva nem volt látványos átrendeződés a kerületek között. 2012-ben a XIII. és XI. kerületek voltak a favoritok, egyenként 300-300 új lakás értékesítésével. A IX. kerület újra éledezik, több nagyobb projekt startolt az elmúlt két évben, és itt adták el a harmadik legtöbb - 200 - lakást. Ezt a XIV. kerület követi 150 lakással. Említést még a VIII., III., XXI. és X. kerületek érdemelnek 50 feletti eladási számmal. Maximum csak tucatnyi új lakást lehetett ugyanakkor tavaly eladni az V., XIX., XXIII., I. és XVII. kerületekben.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 63 594 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,84%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 64 986 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Pozitívum, hogy az új kínálatot meghaladó értékesítés üdvös következményeként az eladatlan lakáskészlet fokozatosan csökken a fővárosban. "Idén január végén 2600 már átadott, de még eladatlan lakást számoltunk össze Budapesten. Ez a szám három éve még 3800 volt. Érdekes, hogy ezek között van már tíz éve megépült társasházi ingatlan is (a XII. kerületben). Területi bontásban 400 feletti az eladatlan lakáskészlet a XI. kerületben, 300 feletti a XIII. és III. kerületben, 200 feletti pedig a XIV. kerületben. A legkevesebb, 20 alatti azonnal költözhető lakás közül ugyanakkor a XVI., I., XII. és XXIII. kerületekben válogathatunk. A már átadottakon kívül mintegy 1300 eladatlan lakás van jelenleg épülő beruházásban. Tehát ha valaki most keres új társasházi lakást a fővárosban, az nagyjából 3900 ingatlan közül választhat" - összegez Valkó Dávid.

 

NEKED AJÁNLJUK
Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. február 11. kedd
Bertold, Marietta
7. hét
Február 11.
A betegek világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33