6 °C Budapest

Tovább zuhannak a lakásárak

Pénzcentrum
2012. január 10. 12:33

A végtörlesztőknek és a különleges lakáspiaci helyzetet kihasználóknak köszönhetően 2011-ben rekord mennyiségű lakás cserélt gazdát az év utolsó hónapjában. Amint arra számítani lehetett, a jelenlegi értékesítési szintekhez képest hatalmasat dobott a végtörlesztési időszak a hazai lakáspiac forgalmán. Míg az év elején alig több mint 4-5 ezer lakás tulajdonosa változott havonta, addig az év végére 8-9 ezer közé, vagyis közel a duplájára emelkedtek a számok. A Duna House legfrissebb lakáspiaci közleményéből továbbá kiderül, hogy az árak rövid ideig tartó stagnálásának vége, és újabb áresés tapasztalható a lakáspiacon.

Az év utolsó hónapjának 8740 darabos ingatlan adás-vételi száma 2011 csúcshónapja lett és ez egyértelműen a végtörlesztésnek tudható be. A 2011-es teljes évre vonatkozó országos adás-vételi tranzakciók darabszámát a Duna House becslése alapján 80 500-ra lehet tenni.


A viszonylag hosszas stagnálást követően 2011 második felében elindult árcsökkenés tovább folytatódott az utolsó negyedévben is. Az aktuális, egy százalékpontos csökkenés nem tűnik drámainak, de a teljes utolsó negyedévet tartalmazza, amin belül folyamatos csökkenés volt tapasztalható, vagyis a december hónap ennél mélyebben állt. A területi bontás alapján súlyozva kialakított típusindexek közül országosan a panellakások ára mutatja a nagyobb esést, míg a téglalakások ára csak egyetlen százalékpontot csökkent. A vidéki indexek a végtörlesztés hatására prognosztizált 4-5 százalékpontos esést mutatnak. A budapesti panelek ára újabb mélységi rekordot döntött, nominál értéken 77, reálértéken 64 ponton áll. A téglalakások indexe felfelé görbül (91/76 pont), de 2011 első félévét megnézve ez nem trendforduló, csak az átmeneti mélyvölgyből való visszapattanás. Ezzel mindenesetre továbbra is a legértékállóbb ingatlantípus.

Rendkívül változatos képet mutat a 2011 második felében értékesített lakások minőségi preferenciája. Nagy eltérések voltak megyénként abban, hogy a vevők milyen állapotú lakást vásároltak. Felújítandó lakást leginkább Fejér megyében vettek. Közepes állagú ingatlan Borsodban fogyott legjobban, meghaladva a 40%-ot az összes adás-vétel közül. A "jó" minőség Somogyban fogyott, míg a "nagyon jó" Bács és Hajdú-Bihar megyékben, ahol ezek közel a felét tették ki a teljes volumennek.


A végtörlesztéssel várható volt, hogy megnövekszik az alku mértéke. Ez többnyire be is következett. Az eladók rugalmasabbak az árak kezelésében a túlkínálati piacon, így jobban hajlanak az árcsökkentésre. A leglátványosabb értékek a budapesti házeladóknál mutatkoztak, itt 10%-os árengedmény után további 9%-os alkuval tudtak csak értékesíteni. Országosan Nógrád megyében mutatkozott a legnagyobb teljes árváltozás 2011 második felében, ahol 13%-os irányár csökkentést követően a vevők további 5%-ot alkudtak. Budapesten az összesített árváltozás átlaga 11% volt.

A fővárosi vásárlók kb. 60%-a még nem érte el 40. életévét. Közülük a legjelentősebb réteg, a harmincas korosztály, akik átlagban 14 milliót költöttek decemberben a 60 nm körüli lakásukra. A végtörlesztéssel 10%-ot erősödött a befektetők aránya szeptemberhez képest, most 28%-ban közülük kerülnek ki a vevők. Vidéken hasonlóan alakult a korosztálybeli megoszlás, mint Budapesten, de itt, érthető okok miatt, mintegy 1 millióval kevesebbet költenek a harmincasok, ráadásul ezért nagyobb, 80 nm-es lakást tudnak venni. Nagyobb lakásra (átlag 107 nm) a vásárlók 22%-a vágyott decemberben, ők 19 milliónál többet költöttek átlagosan.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)


A Duna House tanulmánya kitér egyéb csoportok vizsgálatára is. Mint írják, Budapesten 32%-ra nőtt az elő- ill. végtörlesztők aránya a novemberi 22 %-ról, így jelenleg ez a réteg teszi ki a legnagyobb eladói csoportot. Az eladók átlagban 13,2 milliós, 59 négyzetméteres lakásuktól váltak meg decemberben, míg az eladók harmada vállalkozó volt, akik közel 17 milliós, átlag 65 nm-es ingatlanjukat adták el. Vidéken szintén az elő- ill. végtörlesztők teszik ki az eladók legnagyobb, mintegy 34%-os részét. Ők drágább, nagyobb lakásoktól válnak meg, mint a budapestiek, ugyanis átlagban 14,5 milliós, 88 négyzetméteres ingatlanok találtak új gazdára.

 

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm