5 °C Budapest

Újabb pofon a sárga csekknek

2011. április 30. 11:02

A napokban elérte a százezret a Díjbeszedő Holding Zrt. által üzemeltetett Díjnet elektronikus számlabemutatási és -fizetési rendszer ügyfeleinek száma. Az új közműszolgáltatók bevonása mellett a pénzintézeti közreműködők köre is bővül hamarosan - tájékoztatta lapunkat a díjbeszedő társaság.

Ma már százezer ügyfél használja a 2007 áprilisában indított Díjnet elektronikus számlabemutatási és -fizetési rendszert, amelyhez az elmúlt csaknem négy évben 12 szolgáltató társaság csatlakozott.

"Az ügyfelek döntő többsége, közel 70 százaléka a fővárosban él, és adataink szerint ezen ügyfelek átlagosan 2,2, míg a vidékiek 1,3 szolgáltatóhoz regisztráltak a rendszerben, azaz ennyi számlát intéznek havonta a Díjneten keresztül" - mondta el Majtényi Kálmán, a Díjnet Zrt. vezérigazgatója.

A fővárosi ügyfelek havonta átlagosan 11,5 ezer forintnyi közüzemi és egyéb díjat fizetnek be az elektronikus számlabemutatási és -fizetési rendszeren keresztül, míg ugyanígy a vidéki ügyfelek átlag 9,5 ezer forintot. Három évvel ezelőtt a havi átlag nyolc-, illetve hétezer forint volt.

A Díjnet tervei szerint a szolgáltatások bővítése folyamatos lesz az elkövetkezendő időszakban, amelynek fontos állomása volt egy újabb pénzügyi szolgáltatóval a közelmúltban kötött megállapodás. "Eddigi tapasztalatinak szerint egy-egy új szolgáltató csatlakozásával mindig hirtelen emelkedik meg az újonnan regisztráló lakossági ügyfelek száma. Terveink szerint az év végére ez a szám elérheti akár a 150 ezret" - tette hozzá Majtényi Kálmán.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Emellett országosan is tovább szeretné bővíteni a Díjnet a közműcégek listáját annak érdekében, hogy a jövőben ez az elektronikus fizetési rendszer ne csak elsősorban a fővárosi lakosok számára nyújtson kényelmes szolgáltatást, hanem a Budapesten kívüliek, illetve ingatlannal, nyaralóval rendelkezők közül is minél többen élvezni tudják az elektronikus számlázás nyújtotta előnyöket.

 

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 6. péntek
Dorottya, Dóra
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?