Vizsgálat magánnyugdíjpénztári átléptetések ügyében

Pénzcentrum
2010. augusztus 6. 10:22

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete fogyasztóvédelmi eljárást indított annak érdekében, hogy tisztázza: az egyik magánnyugdíjpénztár átléptetési gyakorlata során megsértette-e a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény előírásait. A következőkben a PSZÁF sajtóközleményét tesszük közzé változatlan formában.

A közelmúltban a Felügyeletre érkezett bejelentés szerint egy gazdasági társaság Északkelet-Magyarországon olyan állásinterjúkat szervezett, amelyen az érdeklődők számára a munkafeladat megismerésére előzetes, ingyenes tanfolyamot ajánlott fel. Az ajánlat szerint a jelentkezők az oktatást követően dönthetnek majd az állás elfogadásáról.

Az oktatáson résztvevőkkel azt közölték, hogy munkafeladatuk magánnyugdíjpénztári tagok tájékoztatása lesz a pénztárak hozamairól, illetve ők intézik majd az új pénztártagok beléptetését, átléptetését is. Ennek keretében "mintafeladatként", a saját nevükkel, személyes adataikkal és aláírásukkal ellátott magánnyugdíjpénztári átlépési nyilatkozatokat töltettek ki velük. Az oktatás végén a résztvevők kérésük ellenére sem kapták vissza a dokumentumokat.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A történtek miatt bejelentést tevő magánszemély - és vélhetően más résztvevők - nem szándékoztak másik magánnyugdíjpénztárhoz csatlakozni, azonban a kitöltött nyilatkozatukat felhasználva a bejelentő átléptetése mégis megtörtént. A rendelkezésére álló információk alapján erősen valószínűsíthető, hogy törvénysértés történt. A Felügyelet ezért azonnal fogyasztóvédelmi eljárást indított az ügyben. Az ügy részleteinek teljes körű tisztázását követően a Felügyelet a fogyasztóvédelmi eljárást lezáró határozatáról tájékoztatja a közvéleményt.

A Felügyelet kiemelt figyelemmel kezeli a magán-nyugdíjpénztári átléptetések kérdését a felügyelt intézmények között tekintettel arra, hogy több esetben is gyanús, megtévesztő, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat kérdését feszegető átléptetésekről szerzett tudomást.

NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 1. 20:28
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom