Alapvetően csalódottak az energiaipari társaságok a koppenhágai klímacsúcs sikertelensége miatt, tekintettel arra, hogy nem kaptak világos iránymutatást a következő évtizedek klímavédelmi politikájára vonatkozóan - derült ki a KPMG és az energiainfo.hu tegnapi közös sajtóbeszélgetésén. Varró László, a MOL stratégiai-fejlesztési igazgatója a klímavédelmi célokkal kapcsolatban elmondta, hogy jelenleg nem feltétlenül a szándék hiánya a legnagyobb akadály a konkrét és szigorú vállalások megtételének ügyében, hanem az elégtelen technológiai háttér.
A szakember szerint a gazdaságossági szempontokat is figyelembe véve jó esetben 10%-os kibocsátás-csökkentés érhető el világszinten, de ha az emberiség minden erejét megfeszíti és "pénz nem számít" alapon áll hozzá a kérdéshez, akkor a jelenlegi technológiai színvonalon még mindig ábrándos cél a 20%.
Ennek ellenére Varró László szerint a felelős vállalatoknak nincs más választásuk, minthogy alkalmazkodjanak a klímaváltozáshoz, vagyis hosszabb távon mellékes, hogy a koppenhágai klímacsúcs milyen eredménnyel zárult. A stratégiai igazgató szerint egyébként nem megfelelő kommunikációt használnak az ügyben érintett szervezetek a klímavédelmi törekvések promotálására, ugyanis azt kéne tudatosítani mindenkiben, hogy az emberiség előtt álló klímavédelmi feladat elsősorban kockázatkezelési tevékenység, egy olyan esemény elkerülésének ügyében, ami elfogadhatatlan, lévén hogy megfőzzük, életképtelenné tesszük a bolygót.
Varró László hozzátette, hogy a koppenhágai klímacsúcshoz vezető út mindenképpen fordulópont a klímavédelmi harc tekintetében, ugyanis most már olyan szervezetek foglalkoztak a kérdéssel, mint a Goldman Sachs vagy a kínai kormányzat, vagyis azok, akik tényleges hatással bírnak a világ formálásában. A stratéga kiemelte, hogy három alapvető kérdésben nem volt vita a csúcson résztvevő országok között: a klímaváltozás tényében, az ember szerepében a folyamatot illetően, valamint a potenciális következményekben.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ságodi Attila, a KPMG partnere szerint egy alacsonyabb karbonkibocsátású gazdaság létrehozásához mindenképpen paradigmaváltásra lesz szükség, ideértve a vállalati döntéshozatalt is. A vállalatirányítási gyakorlatot reformálni kell, új információkra, új megközelítésekre és az eddiginél komplexebb összefüggés-rendszerek feltárására van szükség a problémák kezelésére - mondta a szakértő.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






