Nagy-Britanniában már megkapta az engedélyt az első, teljesen föld alatt épülő, két szintes ház. Londonban különösen nagy az érdeklődés pince irányába történő lakásbővítés iránt.
A föld alatti otthont egy 19 századi kastély udvarában építik meg, Cheshire-ben, amely a multimilliomos focisták kedvenc lakhelye. Egyedül a bejárat lesz a föld felett, egyébként csak bokrok lesznek majd láthatók kívülről - írja a Times Online.
A lakás két szintes lesz, több mint 350 négyzetméternyi alapterülettel, természetes fényt is beengednek majd fentről, valamint speciális ventilátorokkal friss levegő is lesz lent.
A fenti szinten található majd a nappali, egy óriási hálószobával, valamint egy csúszdával, ami az alatta található medencébe vezet, közvetlenül a konditerem, és a jacuzzi mellé.
Az építkezést 18 hónapon belül mindenképp elkezdik, még akkor is, ha addig nem jelentkezik vevő az ingatlan iránt.
A föld alatti lakások iránt egyébként úgy tűnik, van igény, London egyik kerületében például öt év alatt megnégyszereződött a kérelmek száma a pincék lefelé történő kibővítése iránt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A hobbit-lakás ötlete egyébként attól a Chris Oakes-tól származik, aki több Manchester United játékosnak épített már otthont. Azért döntött a lefelé építkezés mellett, mert a viktoriánus kastély, illetve az ahhoz kapcsolódó telek műemlékvédelem alatt áll, így erősen meg lett volna kötve a keze, ha a felszínre tervezett volna lakóépületet.
A lakás egyébként környezetbarát technológiákra épül majd, a talajból kinyert hő gondoskodik a fűtésről, de napkollektorokat is telepítenek majd, és persze az esővíz újrahasznosításáról sem feledkeznek meg. Oakes szerint ezáltal maximum havi 200 fontnyi rezsivel (57 ezer forint) kell majd számolni.
A londoniak közül szintén egyre többen költöznek a föld alá: Kensingtonban és Chelseaben tavaly 212 kérvényt nyújtottak be, hogy a pince szintet lefelé kibővítsék, szemben a 2003-ban benyújtott 63 igényléssel.
Nemsokára döntés születhet az otthonfelújítási támogatásról: rengeteg magyar háztulaj lélegezhet fel
A döntés mintegy öt hónapja tartó bizonytalanság végére tehet pontot, ráadásul a hírek szerint a keretösszeg kimerülése miatt várólistára került pályázatokat is befogadhatják.
-
BME-s hallgatók ötletei is alakíthatják a jövő intelligens bankját a Gránit Bank pályázatán (x)
Stratégiai partnerséget kötött a BME és a Gránit Bank, AI-ügynökökre épülő hallgatói ötletpályázat indul






