A Margit híd lezárásával ismét olyan helyzet állt elő, amely ideiglenesen ugyan, de átrajzolhatja a budapesti lakáspiac kereslet-kínálati térképét. Mindez elsősorban a bérlakások piacára igaz.
A beruházó cég kb. 10-15 százalékos áremelkedést jósol azokra a területekre, ahova a dugók, útlezárások miatt csak jóval nehezebben lehet majd eljutni. Szili Balázs, a Forrest Hill lakópark projektigazgatója szerint az áremelkedés elsősorban az egyetemi és az irodaházak övezeteire koncentrálódik majd, de a pangó új lakások piacán is lehet érzékelhető változás. Több vevő nem lesz, ám a lakást keresők fókuszpontjai arrébb tolódhatnak.
A dugóknak köszönhetően a presztízs szempontok helyett például előtérbe kerülhet az, hogy a munkahelyhez közel van e a lakás. Így például azok, akik eddig a jobb presztízsű belső kerületekben kerestek lakást, azok most a külső kerületek kínálatát is megnézik - tette hozzá Bóta Renáta a Reviczky lakópark kommunikációs tanácsadója. A lakóparkok fejlesztői előrejelzéseiket arra alapozzák, hogy már tavaly, a tavaszi sztrájkhullám idején is komoly dugók keletkeztek a fővárosban. Ebben a rövid időben érzékelhető volt, hogy az ingatlanok kereslete is megváltozik. A fejlesztők szerint a Margit-híd lezárása jóval hosszabb ideig pozícionálja át a keresleti viszonyokat az ingatlanpiacon.
A magyar ingatlanpiaci szereplők feltételezéseit igazolják azok a brüsszeli kutatások is, amelyek szerint a közlekedési dugók miatt elszenvedett veszteség évente a 120 milliárd eurót is elérheti. Az Európai Bizottság idén nyár elején kiadott elemzése rámutat arra is, hogy az Európai Unió gazdasági teljesítőképessége a dugók miatt egy százalékkal csökkenhet. A közlekedéspolitikai munkadokumentum kiemeli, hogy dugóhelyzet gyors javulására nincsen sok esély. Más nemzetközi tanulmányok pedig arra mutatnak rá, hogy a dugók miatt egyre több főváros mellől, a nagy ipari parkok kisebb, de jó közlekedésű városok mellé költöznek. Ilyen trendek mutatkoznak meg Lengyelországban és Csehországban, amely hatás hosszabb távon Magyarországon érzékelhető lesz.

Komoly állami támogatást javasolnak a rezsizúzó csúcsgépekre: sok magyar járhat jól, ha ezt meglépik
A hőszivattyúk hosszú távon kulcsszerepet játszanak Európa dekarbonizációs céljaiban, de a piac jelenleg lassulást mutat.

Tiszta udvar, rendes ház? Itt vannak a húsvéti nagytakarítás lépései: részletes tavaszi feladatlista
Azért érdemes ellenőrzőlistát használni a tavaszi nagytakarítás során, hogy ha egyszer nekifogunk, akkor tényleg minden helyen ki legyen takarítva.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Még idén elérheti a százmilliárdos álomhatárt ez a magyar étrend-kiegészítő gyártó
Lévai Bálintot, a BioTechUSA vezérigazgatóját és társtulajdonosát kérdeztük.
-
Kiváló minőség a tányérodon – KMÉ-védjegyes termékek a Mecsek Baromfi Kft.-től (x)
A Mecsek Baromfi Kft. friss csirkehúsai elnyerték a KMÉ-védjegyet, amely biztosítja a vásárlók számára a valóban kiemelkedő minőséget.
-
A magyar befektetők fele nagy lehetőséget szalaszt el (x)
Egyre nagyobb az érdeklődés a TBSZ iránt, a befektetők többsége viszont még mindig nem használja ki ennek az adóhatékony befektetési módnak az előnyeit.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


