Akár 15 millió forintba is kerülhet a liftépítés egy társasháznak. A legdrágább közös beruházásnak számító liftprojekt mindenütt megosztja a lakókat, hiszen az alsó szinteken lakók másra költenék azt a sok millió forintot.
Ha a lift nélküli emeletes társasházak lakói végül megegyezésre jutnak, és tervbe veszik a liftépítést, nem kisebb gonddal, mint a legdrágább társasházi munkálat 8-15 millió forintos költségével találják szembe magukat.
A liftépítés vagy -korszerűsítés megrendeléséig azonban még több lépcsőfokot meg kell járni. A legfontosabb, hogy meg kell nyerni az ügynek a földszinten és az első emeleten lakókat is, akiknek egyébként nem igazán számít, hogy van-e a házban lift, vagy sem. Szerencsére a társasházi törvény két évvel ezelőtti módosítása óta már nincs szükség ilyen esetekben a lakóközösség 100 százalékos támogatására, elegendő a 80 százalékos szavazati arány.
A lifttel kapcsolatos sokmilliós munka megrendeléséhez többéves, megtervezett takarékossági program vezet, azért is van, hogy az ötlet felmerülésétől a munka átadásáig akár 5-10 év is eltelik.
Ráadásul a különböző gyártmányú felvonók nagyon különböző üzemeltetési díjat jelentenek, ami havonta több tízezres különbségeket takar. A hazai lakóépületekben az új szabályozás szerint már 10 méteres magasság fölött liftet kell építeni, a régi, 13,65 méteres helyett, de ez kizárólag az új építésű házakra vonatkozik.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
- Kokain, „meth” és euró a buszban – videó
- Kiszorult az Apple a legnagyobbak közül Kínában
- Beindul az olimpia: a páston Szilágyi Áron, a pályán a férfi kézisek, a medencében a női pólósok
- Repeszt a Balaton felé a MÁV által bérelt mozdonyok első példánya
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)