A FŐGÁZ felmérése szerint aggasztó, hogy a fővárosban található 570 ezer lakossági fogyasztási hely tulajdonosa közül minden negyedik soha sem végezteti el a gázüzemű készülékek karbantartását. A cég felvette a kesztyűt és a hazai gázpiacon megindult verseny által határolt ringbe a szolgáltatások ilyen irányú bővítésével lépnek be.
A Fővárosi Gázművek 153 éves történelme során mindig is a fogyasztók szolgálatában állt, de a megváltozott piaci környezet a tradicionális vállalatot is új kihívások elé állította. A tegnap feltárt GÁZŐRZŐK névre keresztelt szolgáltatás célja - többek között - a sokszor szakemberhiányban szenvedő piaci űr betöltése.
A cég marketing tevékenysége - bár akkor még nem így hívták - egészen az 1920-as évekig nyúlik vissza, amikor a szénfogyasztás csökkentésének alternatívájaként egyre nagyobb számban jelentek meg a gázüzemű főző- és fűtőberendezések. A szolgáltató főzőversenyeket rendezett, aminek keretében szélesebb körben megismertették az új készülékek előnyeit.
Kevesebb, mint egy évszázaddal később a szabad piaci verseny következtében az ügyfélszerzés helyett az ügyfelek megtartása került a középpontba. Az árverseny kiéleződése idején a szolgáltató egy egyedi kiegészítő tevékenység bevezetése mellett döntött.
A háztartások egy része a karbantartási munkálatok elmulasztása miatt gyakorlatilag folyamatosan mérgezésveszélynek vannak kitéve. A fogyasztók negyedére jellemző, könnyen tragédiába is torkolló nemtörődömség, az olcsó gázforrások elapadása és a szakemberhiány első lépésben a gázkészülékek szakképzett szerelők által végzett éves egyszeri állapotfelmérését, tisztítását és karbantartását tette indokolttá.
Gázőrök: a biztonság házhoz jön!
A hazai közműszolgáltatás történetében úttörőnek számító lakossági szolgáltatás bevezetése a várakozások szerint megerősítheti a FŐGÁZ piacon betöltött pozícióját. A havidíjas szolgáltatás jelentős könnyebbséget és biztonságot kínál a fogyasztóknak. A biztonság mellett nem elhanyagolható szempont, hogy a rendszeres karbantartással azonos komfortérzet mellett 5-6 %-os energia megtakarítás is elérhető.
A FŐGÁZ nem rendelkezik pontos kalkulációval arra vonatkozóan, hogy a program működtetése hány szolgáltatás megrendelés mellett válik gazdaságossá. Ugyanakkor a cég várakozásai szerint az első három évben várhatóan minden tizedik fogyasztó vállalja a szolgáltatáshoz kapcsolódó, az átlagos piaci árnál alacsonyabb havi díj megfizetését.
Három különböző csomagot kínálnak az ügyfelek számára attól függően, hogy kinek milyen és mennyi gázüzemű berendezése van a háztartásában. A legfeljebb három konvektorral fűtött lakások tulajdonosainak havonta 550 forintot kell fizetni. A háromnál több konvektorral, illetve a más gázüzemű fűtőberendezéssel is rendelkező fogyasztóknak 950 forintba, a kondenzációs gázkazánnal felszerelt lakások tulajdonosainak 1850 forintba kerül havonta a szolgáltatás.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A karbantartási szolgáltatás igénybevételére jogosító szerződés 1 éves időtartama alatt az ügyfél havonta 12 egyenlő részletben, átalánydíjként fizeti meg a munkálatok ellenértékét. A gázfogyasztáshoz hasonlóan csekken, csoportos beszedési megbízással, vagy egyedi átutalással is lehet fizetni. Fontos, hogy a karbantartás már az első havidíj megfizetését követően igényelhető.
A szakemberkeresés problémáját elfelejthetik a fogyasztók, mivel a FŐGÁZ az ügyfél által megjelölt készülék típus alapján választja ki a berendezéshez legjobban értő specialistát. Az új készülékek ennek köszönhetően nem veszítik el a garanciát, illetve a gyári jótállást. A szakembergárda kiválasztása előzetes szakvizsgával történik, a munkálatok elvégzésére jogosult csapat telefonon előre egyeztetett időpontban érkezik majd a fogyasztási helyre.
A GÁZŐRZŐK szolgáltatást egyelőre a főváros fogyasztási hellyel rendelkező FŐGÁZ lakossági ügyfelek vehetik igénybe. A szolgáltatás díja nem fedezi a karbantartáson felüli esetleges javítás és alkatrészcsere költségét, valamint a tűzhelyek karbantartását. A javítási munkálatokat és az alkatrészcserét külön megbízás és díj ellenében a szolgáltató szakemberei is elvégzik.
A FŐGÁZ a médián keresztül és a következő számlalevél mellé csatolt tájékoztató segítségével népszerűsíti a szolgáltatást. A megrendelés a számlához mellékelt nyomtatványon írásban, a cég internetes honlapján található címre e-mail-ben, a 06/40-474-474-es telefonszámon keresztül telefonon, illetve az ügyfélszolgálati irodákban személyesen is megtehető.
A GÁZŐRZŐK szolgáltatás választásával az otthonok biztonságosságának növelése mellett még fogyasztás is csökkenthető! A szolgáltatásnak fix ára van, amit nem egy összegben, hanem 12 részletben kell kifizetni, miközben a szolgáltatás már az első részlet befizetése után igénybe vehető. Mindenkinek érdekében áll, hogy az energia felhasználó berendezések jobb hatásfokkal működjenek és az ezáltal elérhető megtakarítás realizálható legyen, a készülék-meghibásodások és az ebből származó balesetek száma pedig csökkenjen.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







