Hívhatnánk a sors fintorának is a válságot, amely az ingatlanpiac szárnyalásával, majd a lufi kipukkadásával kezdődött, bedöntötte szinte az egész pénzpiacot, és most ismét a reálgazdaságot mardossa, ahol milliók veszítik el állásukat, hiteleiket, és így végül lakásukat is. Európán belül talán Nagy-Britanniára igaz leginkább a jelenség, ahol egyes városrészek már ürességtől tátongnak...
Befejezetlen társasházak, bevásárlóközpontok, irodák éktelenkednek a szigetországban városszerte, amit a beruházóknak eszük ágában sincs befejezni, hiszen értékesíteni vajmi kevés esélyük lenne.
Iparági szakértők szerint több mint egymillió ingatlan vár vevőre, de csak minden tizenötödiket lehet eladni reálisan. Ehhez jönnek még a félig elkészült lakások.
Nagy-Britannia egyik legbeépítettebb városa, Birmingham is szint üres, a napi autóforgalom töredéke a korábban megszokottnak, rengetegen eladni kényszerülnek lakásaikat. Egy átlagos lakásért 134 ezer fontot kérnek itt, ami az országos 190 ezer fontos átlagnál jóval alacsonyabb.
Az új építésű társasházi lakásokban szomszédok nélkül élnek a családok, akiket megkímélt a hitelválság, és még az állásuk sem került veszélybe.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az építőiparban dolgozók azonban nem sok jóra számíthatnak, hiszen a jelzáloghitelek elapadása miatt nem sok új épületre lesz szükség, jövőre akár 100 ezer alá is csökkenhet az új építések száma. Ilyen alacsony adatot a második világháború óta nem mértek.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
- Kokain, „meth” és euró a buszban – videó
- Kiszorult az Apple a legnagyobbak közül Kínában
- Beindul az olimpia: a páston Szilágyi Áron, a pályán a férfi kézisek, a medencében a női pólósok
- Repeszt a Balaton felé a MÁV által bérelt mozdonyok első példánya
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)