Kedvező fekvése miatt a 15. kerület több befektető figyelmét felkeltette már, de még így is viszonylag sok beépítetlen területe van. Nem sokáig, hiszen az önkormányzat tervei között több ezer lakásos lakópark, sportcsarnok, óvodák, filmstúdió és szabadidőpark is szerepel - írja a Napi.
Az újpalotai lakótelep melletti 3000 lakásos lakópark tervei már előkészítés alatt állnak, ahova teniszpályát, sportcsarnokot, uszodát, óvodát és bölcsődét is terveznek. A Pólus Center kibővítése szintén a közeljövőben valósulhat meg.
Mindemellett infrastrukturális fejlesztések is folynak, illetve a tervek részét képezik, például a Mogyoródi út meghosszabbítása, az ez alatti 2,5 kilométeres főgyűjtőcsatorna megépítése és a Szentmihályi út kiszélesítése.
Jövő év elején pedig már meg is kezdődhetnek az Origo filmstúdió és az 1800 lakásos Toledo park építési munkálatai is. A volt növényolajgyár helyére pedig egy 4500 lakásos negyedet képzelnek.
Ilyen van? A nyár közepén állt meg az ingatlandrágulás ebben a hazai régióban, örülhetnek a vásárlók
A vevők ma már hallani sem akarnak korszerűtlen balatoni házakról, és sok milliót bukik az az eladó, aki ilyet dob piacra.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







