6 °C Budapest

Továbbra is a kispénzűek paradicsoma a panel

Pénzcentrum
2008. szeptember 4. 11:22

Még mindig sok az eladó panellakás a fővárosban, a vevők erősen válogatnak, az eladók olykor túláraznak, az árak pedig nem nagyon mozdulnak felfelé. Népszerűek ugyanakkor a panelprogramban részt vett épületek, itt némi áremelésre is lehetőség van. Lakótelepi lakást már 140.000 forintos négyzetméterártól lehet venni, azonban sokakat visszatartanak a magas havi rezsiköltségek - áll a Duna House friss elemzésében.

4 emeletes kell, kevés szomszéddal

Bár több felmérés is kimutatta korábban, hogy sokan nagyon szívesen elmenekülnének a panellakásukból, a kereslet egyáltalán nem szűnt meg, ugyanis azoknak, akik kevés tőkével rendelkeznek gyakorlatilag a lakótelepi lakás megvásárlása lehet az egyetlen megoldás - a későbbi értékesíthetőség szempontjából azonban egyáltalán nem mindegy, hogy a vásárlásra a város melyik részében kerül sor. Léteznek ugyanis "divatlakótelepek" - ilyen például a már sokszor emlegetett Pók utca, valamint a budai oldalon maradva Gazdagrét, a pesti oldalon pedig a Kárpát utca és környéke, és vannak alig-alig keresett paneles környékek, mint például a Havanna lakótelep.

Ha már a vevő panel vásárlása mellett dönt, alaposan megnézi mit vesz - jelzi Murányi Ákos, a Duna House vezető elemzője. Sokan idegenkednek a 10 emeletes, hosszú szalagházaktól, az alsó emeletektől, valamint a nagyon erősen beépített lakótelepektől. Sokkal inkább kedves a leendő vásárlónak, ha egy 4 emeletes épületben, lehetőleg minél kevesebb szomszéddal rendelkező lakást kínálnak számára - természetesen ez az árakon is meglátszik -, egy ilyen ingatlanért, mivel jellemzően kevés van belőlük, többet kérnek, mint egy "átlagpanelért".

Fillérekért a Havannán - drágán a Pók utcában

Rengeteget számít a döntésnél a lakótelep hírneve és presztízse - a már említett, egykoron nagyon rossz közbiztonságáról híres, mára azonban teljesen normalizálódott Havanna lakótelepen már 120.000 forintos négyzetméteráron is kínálnak ingatlanokat (vagyis 8.5 millió forintért több, mint 70 négyzetmétert lehet megvásárolni) - összehasonlításképpen a belvárosban ennyiből egy közepes állapotú garzonlakásra sem biztos, hogy sikerül üzletet kötni. Szintén olcsónak számít Újpest, és a "Rákos" kerületek: 150-170.000 forintért már válogatni lehet az eladásra kínált lakásokból.

Nem kérnek különösebben sokat az egyébként jó közlekedési kapcsolattal rendelkező Kőbányáért sem: 160-190.000 forintért itt is bőséges a kínálat, bár az árak utcák alapján erősen differenciáltak lehetnek. Hasonló az árszínvonala a külső pesti kerületeknek is: a XVIII., XIX., XX. kerületekben sem kell ennél többet fizetni panellakásért - bár errefelé is léteznek divathelyek, a XVI. kerületi Lándzsa, vagy a Centenáriumi lakótelepen időnként meglepően magas négyzetméterárakkal is lehet találkozni: egyes lakásokért négyzetméterenként 250.000 forint felett kérnek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A budai oldalért - már szinte hagyományosan - többet kell fizetni: a legolcsóbbnak számító Békásmegyeren 170.000 forinttól indulnak felfelé a négyzetméterárak, a város központja felé haladva ez némileg emelkedik (180-220.000 forintra is akár), míg a dél-budai részeken akár 240-250.000 forintos ár sem elképzelhetetlen egy négyzetméterért - különösen nem a népszerűnek számító Gazdagréten. Egészen drága tud lenni a Pók utcai lakótelep - itt egy-egy lakás ára a Duna-part közelségének köszönhetően olykor vetekszik egy pesti új építésű lakás árával, nem ritka a 270.000 forintos négyzetméterár sem.

Panelprogram - plusz 5-10 százalék

Noha a Duna House tapasztalatai szerint nagy az érdeklődés a panelprogramban részt vett házak iránt - hiszen ez egyrészt alacsonyabb rezsiszámlákat, jobb életminőséget jelent, másrészt jól mutatja, hogy a háznak vannak tartalékai, és össze tudnak fogni a lakók - jelentősen többet nem fizet meg a piac az ilyen típusú lakásokért, általában 5-10% az a felár, amit el lehet kérni egy ilyen házban található lakásért. (Többet akkor, ha tényleg igazi luxuspanellakásról van szó, ezek esetében olykor már a 300.000 forintot is súrolhatja a négyzetméterár).

Az árak főváros-szerte széles sávban szóródnak (jellemzően 150-260.000 forint között), attól pedig nem kell félni, hogy bárki lemarad: a legváltozatosabb, még a 70-es években beépített elemeket tartalmazó lakásoktól kezdve a full-extrás belső kialakítású lakásokig minden igényt lefed a fővárosi panelkínálat. Aki viszont befektetési szempontból gondolkodik panellakáson nagyon fontolja meg: az árak régóta viszonylag egy helyben toporognak, és az energia-áremelések miatt a bérlők sem biztos, hogy tolongani fognak a lakásért.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 10. 20:29