Hol vannak már azok az idők, mikor a lakásfejlesztőknek elég volt egy ingyenes konyhabútort, vagy éppen egy olcsó garázst kínálni a lakás mellé és egyből ráharaptak a vevők. Manapság már csak a "látványpark" közepén épült, madarakkal tarkított, esetleg saját termálforrással rendelkező lakóparkokat keresik a hosszú távra tervező vásárlók - írja a Népszabadság.
A minél nagyobb zöldfelület mellett komoly vonzerőt jelent a csend is. A leendő vásárlók elvárása, hogy minél közelebb legyenek a város mozgalmas részéhez, mégis csendes zöld környezet vegye körül az otthonukat. Ez meglehetősen nagy fejtörést okozhat a fejlesztőknek, ugyanis nekik az árakat is kordában kell tartaniuk. A nagyobb zöldfelület ugyanis csak kisebb beépítés mellett valósulhat meg és a lakások méretére is tekintettel kell lenni (nem keresettek ma már a garzonok). Ez a két tényező együttesen az árak emelkedéséhez vezethet ami csak egy határig valósítható meg, onnantól már a fejlesztő zsebéből húzza ki a profit egy részét.
A tömegből az a fejlesztő tud kitűnni, aki olyat kínál ami másoknak még nincs. Ezért ma már a termálvíz bázisra "alapozva" is találkozhatunk lakásfejlesztésekkel. Az ilyen területekre épült lakásokban bármikor saját "élményfürdőzést" rendezhetünk. Ugyanis egy harmadik csap segítségével bármikor egy 36-40 fokosra hűtött termálvíz csoboghat a család fürdőkádjában.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Meghívó (x)
XXVII. közgyűlését tartja az MGYOSZ
-
Műtárgyak, mint befektetés: trend vagy lehetőség? (x)
Rolex és Vaszary uralják ma az értékkövető piacot
Portfolio Gen Z Fest 2025


