Várhatóan 46 milliárd forint illetékbevétellel zárja az évet a Fővárosi Illetékhivatal. Ez az összeg 200 millióval haladja meg a tavalyit - írja a Világgazdaság.
Az elmúlt időszak megtorpanása után ismét növekedett az ingatlanforgalom: több mint 86 ezer adásvételi szerződést regisztráltak, ez a néhány évvel ezelőtti lakásvásárlási dömpinghez képest is jelentősnek mondható. Azt azonban nehéz lenne megjósolni, hogy mennyiben lesz tartós, ismét felfelé ívelő a mostani megélénkülés, vagy csupán átmeneti és elsősorban befektetési célok állnak mögötte. Annyi bizonyos, hogy a tranzakciók kétharmada lakásvásárlás volt, és az összes ügyletből 33 milliárd forint bevételt könyvelhet el a hivatal
Gépjárműátírás kapcsán 170 ezer adásvételi szerződést illetékeztek. Az év utolsó néhány hetéig 4,5 milliárd forintot szedtek be, nem sokkal többet, mint tavaly. A 15 ezernyi hagyatéki ügyből 4 milliárd forint folyt be. Ismeretes, hogy öröklési ügyekben már a negyedik éve érvényesül a progresszív illetékezés, de változatlanul kevés - az idén alig kétszáz esetben haladta meg a nagyobb kulccsal számítandó 18, illetve 35 millió forintot - az egy főre jutó hagyaték értéke. Ajándékozásból 700 millió forint volt a hivatal bevétele.
Korábban az illetékezők egyharmada, napjainkban pedig 20 százaléka kér - és többnyire kap is - fizetési kedvezményt.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







