Kilátásvesztéssel fenyegetik a budai vár lakóit...

Pénzcentrum
2006. október 20. 11:00 2 perc

A budai várban található Szabó Ilonka utca lakói aláírásgyűjtéssel tiltakoznak a helyi önkormányzat azon döntése ellen, hogy a gyönyörű, Parlamentre néző panorámával megáldott lakásaik elé egy négy emeletes monstrumot építsenek.

A budai várban található Szabó Ilonka utca lakói aláírásgyűjtéssel tiltakoznak a helyi önkormányzat azon döntése ellen, hogy a gyönyörű, Parlamentre néző panorámával megáldott lakásaik elé egy négy emeletes monstrumot építsenek - írja a Népszabadság.

A panoráma elvétele azonban nem csupán esztétikai értékét rontja itteni ingatlanjuknak, az itt található lakások négyzetméter árai ugyanis nem kis mértékben az itteni panoráma miatt olyan magasak (450-800 ezer forint), így ennek elvétele egyesek ingatlanirodák szerint 10, mások szerint akár 20 százalék értékveszteséget, jelen esetben milliós nagyságrendű árcsökkenést jelent.

Mindezt a lakók szerint az önkormányzat az ő értesítésük nélkül, a hátuk mögött tette, miközben két évvel ezelőtt még mindannyiunkat megnyugtatták, a Toldy utcai telekre épülő egy, illetve kétemeletes ingatlanok nem fogják befolyásolni a csodálatos kilátást. Az önkormányzat azonban tavaly módosította a szabályozási tervet, így a Toldy Ferenc Gimnázium által eddig használt telekre akár négyemeletes építményt is fel lehet húzni.

Aczél Péter szerint az önkormányzat minden törvényben előírt eszközt igénybe vett a döntés kihirdetésekor, bár elismeri a jogszabálynak pont ebben a témában rejlenek leggyengébb pontjai. Az értékesítési pályázaton a luxemburgi-belga érdekeltségű KER-EST Ingatlanforgalmazó Rt. szerezte meg a telket, aki ki is írta rá a tervezői pályázatot, amelynek zsűrijébe meghívta az építész kamarát, a kerületi főépítészt, és KÖH illetékes munkatársait,

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Annak ellenére Aczél Péter eddig még nem értesült a felkérésről, elmondása szerint nem kívánja vállalni azt, habár az egyáltalán nem szokatlan. A főépítész szerint a Szabó Ilonka utca lakóinak jó esély van a kompromisszumra, mivel a KER-EST-nek sem érdeke, hogy a szomszédok az engedélyezés során benyújtott fellebbezésükkel évekig akadályozzák a telek hasznosítását.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 4. 21:29