A pénzügyminiszter helyreigazítást kért a Magyar Nemzettől

Pénzcentrum
2005. augusztus 26. 15:30

Veres János pénzügyminiszter a tegnapi napon helyreigazításra szólította fel a Magyar Nemzet című napilapot - áll a Pénzügyminisztérium (PM) közleményében.

A napilap az elmúlt hét során több alkalommal közölt megalapozatlan információkat a pénzügyminiszterről a magyar nemzeti légitársaság értékesítésére kiírt pályázattal összefüggésben - véli a tárca. A PM szerint nyilvánvaló, hogy a miniszter személyét érintő állítások alaptalanok, azok célja kétes politikai előnyökért cserébe a pénzügyminiszter jóhírének kikezdése.

Személyhez fűződő jogainak védelme érdekében a pénzügyminiszter helyreigazítási kérelmében azt igényli, hogy a napilap tegye közzé azokat a tényeket, amelyek a híradásaiban valótlanul szerepeltek, továbbá közölje a valós tényeket.

A pénzügyminiszternek szándékában áll megtenni a megfelelő lépéseket azokkal a személyekkel szemben is, akik a napilapban megjelent valótlan állításokat felhasználva nagy nyilvánosság előtt kísérelték meg a lejáratását.

Veres János a rágalmazó hírek megjelenése után már tájékoztatta a nyilvánosságot arról, hogy komolyan vizsgálja azoknak az eszközöknek az igénybe vételét, amelyek a jóhírének csorbítóival szemben elégtételül szolgálhatnak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Magyar Nemzet korábban Veres János Pénzügyminiszter illetve a Malévre ajánlatot adó Airbridge Magyaroszág Rt. kapcsolatát vizsgálta. A Magyar Nemzet cikkében Leonov Péter, a Malévra ajánlatott tevő AirBridge igazgatósági tagjának és Veres Jánosnak a személyes kapcsolatát boncolgatta.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. július 3. péntek
Kornél, Soma
27. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. július 2. 20:59