A karácsonyi túlköltekezés után sokan szembesülnek pénzügyi nehézségekkel. Ám ezeket azért lehet enyhíteni.
Néhány hete publikálta az inflációs adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ez a szám fontos gazdasági mutató, több, a mindennapi életben is lényeges dolgot befolyásol. Ilyen például a Babakötvény kamata is, amely sok családnak jelent fontos megtakarítási, öngondoskodási formát, ugyanis segítségével előre takarékoskodhatunk gyermekeink jövőjére, és ehhez nem is kell olyan hatalmas összeget félretenni havonta. Ebben segít a szülőknek a Start-számla, amit minden magyar újszülöttnek nyit a Magyar Államkincstár és a Babakötvény, ami igen kedvező kamatozást kínál.
Néhány hete közölte az elmúlt évre vonatkozó inflációs adatokat a KSH: 2013-ra 1,7 százalékos inflációval számoltak - ez az adat pedig a hétköznapi életben is sok helyen fontos (például egyes állampapírok kamatát is befolyásolja). Az inflációnak a Babakötvény esetében is fontos szerepe van: az 1,7 százalékhoz képest 3 százalékkal magasabb ugyanis az idei kamat. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az új befizetésre - és azoknak, kik most nyitnak - 4,7 százalékos kamattal lehet kalkulálni. Érdekes, hogy ez a kamat 4 százalékkal alacsonyabb, mint 2013-ben (az elmúlt évben ugyanis 8,7 százalékról beszélhettünk), de még mindig az átlagos banki betéti kamatok felett található.
Miért jó ez az egész?
A Start-számlát azért hívta életre az állam, hogy a szülők gyermekük számára célzottan tudjanak előtakarékoskodni, megkönnyítve ezzel a felnőtt korba lépést. Nagy előnye a számlának, hogy a befizetett összeghez tíz százalékos támogatást ad az állam, de évente maximum hatezer forintot. Ez azt jelenti, hogy úgy használhatjuk ki maximálisan az állami támogatást, ha havi ötezer forintot fizetünk be a számlára.
Még ennél is nagyobb támogatást kaphatnak a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülők. Ők évente 20 százalék (12 ezer forint) jóváírásra jogosultak. Ráadásul az állami nevelt, és a nevelésbe vett gyermekek befizetés nélkül megkapják a 12 ezer forintot minden évben a számlára.
Hogy fest mindez a gyakorlatban?
Minden magyar gyermek születésekor az állam új Start-számlát nyit a Magyar Államkincstárnál (MÁK), amire 42.500 forintot ír jóvá, amit további befizetésekkel lehet növelni. 2011 előtt még kereskedelmi bankoknál is lehetett nyitni Start-számlát, viszont jelenleg már csak az Államkincstárnál érhető el a termék. A számlavezetési költség a bankoknál nem lehet nagyobb egy százaléknál, míg a MÁK-nál vezetett számlának nincs költsége.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A bankoknál indított Start-számlákra lakossági állampapírokat lehet vásárolni, azonban a MÁK-nál nyitott számlára tavaly óta úgynevezett "babakötvényt" vesz az Államkincstár, ami 19 éves lejáratú állampapír. A kamatozása változó, az viszont biztos, hogy az inflációnál három százalékkal magasabb kamatot fizet (jelenleg 4,7 százalékot).
Lényeges, hogy a szülők nem tudnak hozzáférni a számlához, csak a gyerek vehet fel pénzt róla, és kizárólag 18 éves kora után. A felvett összeget csak a törvényben meghatározott célra használhatja fel, mint például lakhatás, tandíjfizetés, pályakezdés, gyermekvállalás megalapozása.
Rengeteg magyar fektette ide a pénzét: most látszik csak igazán, mekkora bukta lehet belőle 2026-ban
Az egyik magyarázat szerint a kriptokultúra nem volt hajlandó felnőni, és ez távol tartja a potenciális befektetőket.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








