Problémás bankok, biztosítók: itt a feketelista

Pénzcentrum
2014. március 5. 10:32

Kevesebbet panaszkodunk a bankokra, mint korábban - pontosabban csökkent a pénzügyi felügyelethez benyújtott kérelmek száma - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden közzétett statisztikáiból. A Pénzcentrum.hu mutatja a részleteket.

Első hallásra talán meglepően hangzik, de egyre kevesebbet panaszkodunk a bankokra. Az MNB kedden publikált adatai szerint ugyanis az úgynevezett pénzpiaci kérelmek száma a tavalyi év utolsó negyedévében a múlt év azonos időszakához viszonyítva mintegy 17 százalékkal, az előző negyedévéhez képest pedig közel 11 százalékkal csökkent. Az összes fogyasztói panasz közel háromnegyede a pénzpiaci szektorra (azaz leginkább a bankokra) érkezett, a biztosítói szektort érintő kérelmek az összes kérelem ötödét teszik ki. Az év utolsó három hónapjában 772 panasz érkezett a bankokra, 401 pedig a biztosítókra. A pénz- és tőkepiaci kérelmek négyötöde a hitelezéssel volt kapcsolatos, csökkent a devizahitelekkel kapcsolatos panaszok száma, viszont többet kifogásolták az ügyfelek a gépjárműhiteleket.

De mi is az a fogyasztói kérelem?

A hivatalos megfogalmazás szerint a fogyasztói kérelmek azok a jogszabályban meghatározott tartalmi és formai szempontoknak megfelelő kérelmek, amelyeket a felügyeleti hatóság/MNB hatósági fogyasztóvédelmi eljárás keretében vizsgál, és amely révén ellenőrzi, hogy a jogszabályokban meghatározott fogyasztóvédelmi rendelkezéseknek megfelel-e a kérelemmel érintett pénzügyi szervezet tevékenysége. Egyszerűbben fogalmazva: azokat a panaszokat értjük alatta, amelyekkel a fogyasztók/ügyfelek fordultak a hatósághoz, mert úgy gondolták, a bankok, biztosítók nem a törvényeknek megfelelően végezték munkájukat.

Forrás: MNB - Összefoglaló a felügyeleti hatóság 2013. III. negyedéves, illetve a Magyar Nemzeti Bank 2013. IV. negyedéves fogyasztóvédelmi célú hatósági tevékenységéről

Fontos hozzátenni, hogy a megkeresések azok az ügyfélszolgálathoz érkezett beadványok, e-mail-ek, telefonos és személyes érdeklődések, amelyek nem vizsgálhatók hatósági eljárás keretében, valamint amelyek célja általános tájékozódás, illetve információkérés a felügyeleti hatóságtól/MNB-től. (Mint azzal a Pénzentrum.hu többször is foglalkozott, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2013. október 1-jén megszűnt, feladatait a továbbiakban az MNB látja el.)

Melyik bankra panaszkodtunk a legtöbbet?

Az MNB negyedik negyedéves adatai szerint a "legnagyobb kérelemszámmal érintett hitelintézetek" listáján az OTP Bank szerepel az első helyen (az év utolsó három hónapjában 133 panasz érkezett a hatósághoz az OTP-vel szemben). A lista második helyén az Erste található, 123 panasszal, harmadik a K&H (58 kérelemmel). A leginkább autóhitelezéssel foglalkozó Merkantil - az OTP leánybankja - a negyedik (48 panasszal), őt követi a Raiffeisen (47), ötödik a CIB (38), a hatodik helyen pedig a Budapest Bank szerepel (37 panasszal).

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Pénzcentrum vélemény
Természetesen jelentősen árnyalja a képet, ha a panaszok számát az ügyfelek, vagy a piaci részesedés arányában is vizsgáljuk. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az OTP-nek 30 százalékos piaci részesedéséhez képest van 133 panasza, míg a második "helyezett" Erste jelentősen kevesebb ügyféllel (10 százalékos piaci részesedéssel) számolva kapott 123 panaszt, a K&H 7,6 százalékos piaci részesedéssel, és 58 panasszal végzett a harmadik helyen.


A leggyakrabban elszámolás (382 darab), tájékoztatási hiányosság (196 darab), illetve a jutalék költsége, díjak mértéke miatt fordultak a felügyelethez az ügyfelek. A felügyelet az utolsó negyedévben 44 millió forint bírságot szabott ki.

A biztosítóknál az év utolsó három hónapjában a Groupamára érkezett a legtöbb panasz (42), az Allianz 37-et, a Generali-Providencia 34-et kapott az MNB statisztikái szerint.

Pénzcentrum vélemény
A bankokhoz hasonlóan a biztosítóknál is figyelembe kell vennünk a piaci részesedés arányát - itt azonban nem annyira jelentős a különbség.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. április 6. 10:00
Kellemes húsvéti ünnepeket kíván a HOLD Alapkezelő! The post A húsvét számokban appeared first on HO...
MEDIA1  |  2026. április 4. 16:55
A Viasat- és AXN-csatornákkal Magyarországon is érdekelt Antenna Group mögött álló K Group megvásáro...
ChikansPlanet  |  2026. április 3. 08:00
Franciaországban több ezer kilométernyi használaton kívüli vonatsín áll. Egy francia startup hibrid...
Összkép  |  2026. április 3. 01:31
A hazai társadalommal és gazdasággal foglalkozó tudományos és elemző munkák eredményeinek átfogó átt...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 6. hétfő
Vilmos, Bíborka
15. hét
Április 6.
Húsvéthétfő
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 6. 18:31