19 °C Budapest

Nyugdíj-előtakarékosság: megszólalt az OTP és a CIB

Pénzcentrum
2009. október 20. 08:47

A nyugdíj-előtakarékossági számla (nyesz) megszüntetéséről szóló jogalkotói tervek még nem véglegesek. A jelenlegi törvényjavaslat szerint a piacról fokozatosan vezetnék ki a nyeszt, ilyet nyitni csak 2011-ig lehetne, majd 2014-től megszűnne az adójóváírás formájában működő előtakarékossági kedvezmény - írja a Napi.

Az intézkedést már többen támadták, köztük a hazai vagyonkezelők érdekvédelmi szervezete (Bamosz) és Szalay-Berzeviczy Attila, a BÉT volt elnöke is. A tervezet szokatlanul rövid határidővel jutott el a szakmai szervezetekhez véleményezésre. Több módosító javaslat mellett komplex alternatív javaslat is készült.

Sokak számára vonzóbb megoldásnak tűnik, ha egy alig néhány éve kidolgozott konstrukció teljes megszüntetése helyett a hosszú távú megtakarításösztönzés egyes elemeit építenék be a nyesz konstrukciójába.

A CIB szerint az a tény, hogy nem egészen 4 évvel a törvény elfogadását követően komoly megfontolás tárgyát képezi a konstrukció megszüntetése, nagyon lényeges kérdéseket vet fel a kiszámíthatóság, tervezhetőség vonatkozásában. Mindezt ebben az esetben még fel is erősíti, hogy hosszú távú, nyugdíjcélú megtakarításról van szó.

Az OTP által elmondottakból is arra lehet következtetni, hogy a nyesz jövőjére vonatkozó elképzelések még módosulhatnak. Az ügyfelek a maximális előtakarékossági támogatás igénybevételéhez szükséges összegnél nagyobb értékben vásárolnak ennek a konstrukciónak a keretében értékpapírokat. A befektetések megoszlásából is az látszik, hogy a nyesz elsősorban a hosszú távú befektetések ösztönzését, az öngondoskodást hivatott elősegíteni. Az OTP-nél hangsúlyozták, hogy mindezek tükrében remélik, hogy a megtakarítások ösztönzésével összefüggő jogalkotási folyamatban minden érintett számára optimális megoldás születik.

PC BLOGGER & PODCASTER
iO Charts  |  2025. június 16. 11:02
Az Games Workshop részvény (LSE:GAW) alapadatai, áttekintés A Games Workshop (LON:GAW) egy speciális...
Holdblog  |  2025. június 16. 08:26
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékes...
Kasza Elliott-tal  |  2025. június 14. 20:19
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
ChikansPlanet  |  2025. június 13. 10:20
A biodiverzitás megőrzése nem csupán környezetvédelmi kérdés, hanem egyre inkább gazdasági érdek is....
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 17. kedd
Laura, Alida
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?