Ünnepi hangulat költözött a Veszprémi Állatkertbe, ahol december 17-én immár hagyományosan megrendezték az Állatok karácsonyát.
Nyakunkon az őszi szünet, a szülők ismét elkezdhetnek töprengeni azon, mit kezdjenek a gyerekkel, pláne, ha már az összes szabadságul elfogyott. Számukra jó hír, hogy már nem csak nyáron, de ősszel és tavasszal is szerveznek napközis táborokat, ahol aktívan, jó társaságban tölthetik el szabadidejüket a legkisebbek. Az idei évben azonban rohamra nem számítanak a szervezők, hiszen egyre biztosabb, hogy érkezik a koronavírus-járvány negyedik hulláma, ami borítja majd a terveket.
Szinte napra pontosan egy hónap múlva itt az őszi szünet: 2021. október 23 - 2021. november 1. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2021. október 22. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap. 2021. november 2. (kedd). Sok iskolába, óvodába járó gyerek szülőjének okoz problémát, hogy ki vigyázzon a kicsikre, pláne azoknak, akik a korábbi lezárások alatt kénytelenek voltak kivenni a szabadságaikat.
Ezen kívül készülniünk kell a koronavírus-járvány negyedik hullámára is, Orbán Viktor miniszterelnök legutóbb múlt pénteken, szeptember 17-én a Kossuth Rádióban figyelmeztetett: „Lesz negyedik hullám - ezt hónapok óta tudjuk, a kérdés az, hogy milyen súlyos lesz.”
Úgy tűnik, most lezárásokra azonban nem kell számítani, a miniszterelnök szerint a védekezéshez leghatékonyabb módszer a kezünkben van, az pedig az oltás. Az EMMI azt is leszögezte a napokban, hogy 12 éven felüliek biztosan nem számíthatnak iskolabezárásra, online oktatásra, hiszen számukra is elérhető a már az oltás.
Tábor ősszel?
Az elmúlt pár évben elindultak az őszi és tavaszi szüneti táborok. A kínálat sokkal kisebb az őszi táborok esetében a nyárhoz viszonyítva, ennek oka, hogy a hidegebb időjárás miatt szükséges lehet fűtött helység a táborokhoz, ez pedig a táborok nagy részénél nem áll fent, nyáron nincs erre szükség.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az őszi táborokkal kapcsolatban azt lehet elmondani, hogy általánosságban is kisebb az érdeklődés, mint a nyári időszakban, így a kínálat is számottevően kevesebb. Az árak egy napra lebontva nagyságrendileg megegyeznek a nyári díjakkal, viszont azt is látjuk, hogy az őszi táborok szervezésében érintett táboroztatók többsége kivár a koronavírus negyedik hulláma miatt. Az őszi szünet október 25-én kezdődik, így amely szervezetek tervezik meghirdetni őszi táboraikat, várhatóan a következő két hétben fogják ezt megtenni. A mi megérzésünk az, hogy az idei esztendőben nem lesznek dömpingszerű jelentkezések, az érdeklődés is csekélyebb lesz, ahogy a kínálat is mérsékeltebbnek várható
- mondta el a Pénzcentrumnak Tóth Béla, a Táborfigyelő ügyvezetője. Persze ugyan még csak elvétve, de lehet már találni őszi táborokat, például
- egy XII. kerületi napközis öko tábort, melyben a gyermekek jó levegőn, játékos formában ismerik meg a körfolyamatokat, a természet működését. Érdekessége, hogy itt például 8 ezer forinttal olcsóbb, mint az őszi, mint amennyi a nyári turnus volt, 34 ezer forint gyermekenként.
- Egy XVI. kerületi sport és kézművestábor, melyre már szintén lehet jelentkezni, 29 900 forintba kerül, Itt a sportolás mellett izgalmas szabadtéri játékokkal, kreatív kézműves foglalkozással, csillám tetoválás készítéssel ütjük el az időt, mindezt barátságos és igényes környezetben, pedagógusok és szakedzők irányításával.
- A KÖSZI Titkos küldetés expedíciós táborában számtalan titokkal, élő szerepjátékkal, izgalmas karakterekkel, folytonos kihívásokkal várják a 10-18 éves diákokat Piliscsabára. Az ára 4 napra 30 ezer forint.
- Egy másik háromnapos természetismereti tábor az őszi szünetben a 4-10 éves gyermekeket várja kirándulásokkal, kertészkedéssel, bogarászással, madarászással. A tábor ára 34 ezer forint/fő napi három étkezéssel.
Tavaszi szünet 2026: mikor lesz és meddig tart a húsvéti szünet? Itt az összes iskolai szünet dátuma
Mikor lesz pontosan a tavaszi szünet, mikor lesz a húsvét 2026-ban? Mutatjuk, hogyan alakul a további iskolai szünetek rendje a 2025/2026-os tanév során.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








