Társkereső oldalakon vadászott gyanútlan nőkre egy többszörösen büntetett csaló, aki befolyásos kapcsolataira hivatkozva tízmilliókat csalt ki áldozataitól.
A rendőrség idén ősszel felvilágosító programot indít időseknek, mivel a trükkös lopások, csalások miatt könnyebben válnak áldozattá az idős emberek.
A Segítő kezek című program, amelyet őssze indít a rendőrség, az idős emberek egészségmegőrzését és biztonságérzetét segíti elő. És ez még nem minden: a százezer leginkább rászoruló idős ember közül ötezren kaphatnak számítógépet vagy az egészségügyi állapotukat figyelő, vészjelzésre is alkalmas karperecet, esetleg igényelhetik mindkettőt.
A korosztály három legfőbb problémája az egészségromlás, a magányosság, és a bűncselekményektől való félelem. Már megkezdődött annak az 1050 közmunkásnak a képzése, akik majd rendszeresen kapcsolatot tartanak az idősekkel és a bűnmegelőzéssel kapcsolatos információkat adnak át nekik. Ők fogják az időseket megismertetni a tipikus jogsértésekkel, azok megelőzésének lehetőségével, az ilyen esetekben szükséges eljárásokkal, de azzal is, szükség esetén kihez fordulhatnak, ha nincs a közelben rendőr.
A rendőrségi bemutatón látható Vivago készülék (okoskarperec) piaci ára kb. 100 ezer forint körül van, a szolgáltatás havi díja pedig 10-30 ezer forint között mozog.
Nyugdíj utalás 2026 július: korábban jön a júliusi nyugdíj, itt a hivatalos nyugdíjfolyósítási dátum
Azok, akik postán kapják a nyugdíjat, 2026 júliusában is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíj érkezésére.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







