6 °C Budapest
Senior couple sitting at the kitchen table with croissant and cups of tea, looking at digital tablet and recalculating their expenses.

Akár 5%-os rendkívüli nyugdíjemelés is jöhet 2023-ban: nem tágít a horrordrágulás, muszáj lépni?

2023. május 8. 13:16

A nyugdíjasok arra számítanak, hogy év közben lesz még korrekciós nyugdíjemelés, mert a 13. havi juttatás sem volt képes ellensúlyozni a magas nyugdíjas inflációt – mondta Farkas András nyugdíjszakértő az InfoRádióban, aki szerint a korrekció mértéke négy-öt százalék lehet. Decemberben még 15 százalékos éves inflációval számolt a kormány, azonban azóta már úgy tűnik, az emelés nem fogja fedezni az idei inflációt. 

Farkas András nyugdíjszakértő szerint azonban ezt a mértéket a nyugdíjasszervezetek és az összes érintett nyugdíjas is kicsit kétkedve fogadja, tekintettel arra, hogy a nyugdíjas infláció 26 százalék fölött volt az év első három hónapjában. Vagyis a 15 százalékos januári emelés – még ha ideszámítjuk a februárban kézhez kapott 13. havi nyugellátást is – nem képes ellensúlyozni ezt a nagyon magas nyugdíjas inflációt, mondta. Ráadásul az áremelkedés mértéke a szakértői konszenzus és a Magyar Nemzeti Bank inflációs előrejelzése szerint is elérheti a 19, de akár a 20 százalékot is éves szinten. Így a 15 százalékos januári emelést mindenképp korrigálni kell majd. 

A nyugdíjkorrekció normál esetben mindig novemberben esedékes, viszont az elmúlt években nem egyszer történt rendkívüli, évközi emelés is.

A korrekció körülbelül 4-5 százalék mértékű lehet, de előfordulhat, hogy két részletre elosztják, nyár közepén és novemberben is emelhetnek

– mondta Farkas András. Felhívta a figyelmet, hogy a jogosultak nagyon számítanak a plusz pénzre, mert a beígért inflációcsökkenést – azt, hogy az infláció mértéke akár egy számjegyű is lehet az év végére – a nyugdíjasok semmilyen módon nem érzik. Az ő költségvetésük ugyanis nagyon kemény korlátokkal rendelkezik, hiszen nem tudnak kiegészítő jövedelmekre szert tenni, és ezért amikor az élelmiszerárak 40 százalék fölötti inflációjával naponta szembesülnek, akkor úgy érzik, hogy az ők eddigi 15 százalékos emelésük messze nem elégséges.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A szakértő szerint a nyugdíjemeléshez a tényleges inflációt kell majd figyelembe venni, és ennek alapján a nyugdíjasok idén biztosan számíthatnak még korrekcióra. A kérdés az, hogy mikor.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. február 8. szombat
Aranka
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33