Egy parlamenti képviselő a nyugdíjasok szervezetének kérésére több fontos kérdést intézett a kormányhoz.
Nyugdíjemelés 2022 november: ezen a héten érkezik a pénz, itt a kalkulátor a pontos összegekkel
November 11-én, vagyis e hét pénteken várható a nyugdíjemelés és nyugdíjprémium utalása a rendes havi ellátásával együtt, két utalásban azok számára, akik bankszámlára kapják a járandóságukat. Aki pedig a postai kézbesítést választotta, az eddig megszokott naptári napon a postástól veheti át a neki járó összegeket. Idén novemberben 4,5 százalékos emelésre, utólagos egyösszegű korrekcióra és nyugdíjprémiumra is számíthatnak az idősek. Mekkora összeg várható pontosan? A Pénzcentrum nyugdíjemelés kalkulátora kiszámítja, mindössze az október havi nyugdíj összegét kell tudni hozzá.
Nyugdíjemelésben részesülhet 2022 novemberében az, aki már tavaly is legalább egyetlen napig nyugdíjas volt. Aki idén vonult nyugdíjba, az legközelebb csak januárban számíthat emelésre, amely akár 13 százalékos is lehet. A januári emelés pontos összege nem ismert, ezt decemberben hozza majd nyilvánosságra a kormány. Aki jogosult most novemberben nyugdíjemelésre, az 13,4 százalékkal kap majd többet, mint 2022 januárjában. Nyugdíjprémium címén a legtöbb nyugdíjas 10 ezer forintra számíthat.
Nemcsak az öregségi nyugellátásban részesülők, hanem a nyugdíjasok mellett többek között a rokkantsági és rehabilitációs ellátásban, az árvaellátásban, az özvegyi nyugdíjban, a baleseti és a rokkantsági járadékban részesülők is számolhatnak, így most ősszel két jogcímen mintegy 2,5 millióan jutnak plusz összeghez - közölte korábban Tállai András államtitkár. A kiegészítő emelés beépül az ellátás összegébe, így decemberben szintén már az emelt összegű nyugdíj vagy ellátás érkezik - részletezte. Fontos viszont az is, hogy a nyugdíjprémium és a visszamenőleg járó nyugdíjkorrekció, ami egy összegben fog érkezni, nem épül be.
Mennyi az annyi? Itt a novemberi nyugdíj kalkulátor!
Ahogy arról már valószínűleg mindenki értesült, a novemberi nyugdíjemelés mértéke 4,5 százalékos lesz, a nyugdíjprémium szorzója pedig 0,5. De mit is jelent ez a gyakorlatban? Mekkora lesz az emelt nyugdíj és az egyösszegű kompenzáció? Az év eleji, vagy a már júlusban megemelt összegből kell számítani a novemberben esedékes nyugdíjakat? Mindenkinek ugyanakkora prémium jár idén is, mint tavaly?
A számítás módjáról ebben a cikkben írtunk részletesen, amelyből kiderül az is, hogyan számol a Pénzcentrum novemberi nyugdíjemelés-kalkulátora. Ezzel könnyedén kiszámolható minden összeg egyénileg, ehhez pedig csak az októberben kapott nyugdíj összegét kell tudni:
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Zsalutrend: számít a felhasznát anyagokba épített energia (x)
Fókuszban a karbonsemlegességhez hozzájáruló, csekély ökológiai lábnyommal rendelkező és igazolt adatokkal kínált építőanyagok. Ezek között rendhagyó egy 25 éves zsaluinnováció a Mevától.
-
Önálló digitális transzformációs terület a Rossmann-nál (x)
Dedikált csapattal indult el a digitális transzformáció a Rossmann Magyarországnál, az új, önálló területet Fürjes Ádám, a vállalat eddigi webshopvezetője irányítja.
-
A vásárlói élmény és az értékteremtés kéz a kézben jár az Ecofamily üzleteiben (x)
Az elmúlt években látványosan átalakultak a fogyasztói igények: a vásárlók ma már nem csupán termékeket keresnek, hanem olyan márkákat és üzleteket, amelyekkel azonosulni tudnak és amelyek valódi értéket képviselnek.








