A felmérés eredményei azt mutatják, hogy aki felújít, az általában saját zsebből szeretné megoldani.
Nem csak élelmiszerből, cigarettából, de készpénzből is betáraztunk a pánikvásárlások idején
Drasztikusan csökken a bankfiókok látogatottsága, ugyanakkor van olyan időszak, amikor háromszor annyian hívják a call centert, mint egy átlagos, nem járványos napon. A bankok egyelőre állják a sarat.
Abanki vezetők legfőképpen a munkaerő átcsoportosításával igyekeznek megfelelni az üzleti csatornák igénybevételében érződő változásoknak. A lakossági területen az elmúlt napokban egyértelműen csökkent a hitelkereslet, ennek visszatértét néhány hónap múlva várják a bankvezetők - számol be a Világgazdaság.
"A vészhelyzet kihirdetése után pár napig az átlagnál nagyobb készpénzforgalmat érzékeltünk, ám mostanra ez is teljesen normalizálódott. Az elektronikus csatornák népszerűsége - azoknak a száma, akik használják - és forgalma egyaránt megnőtt" - mondta el Harmati László, az Erste Bank vezérigazgató-helyettese a lapnak.
Súlyos krízis fenyegeti a magyar háztartásokat: egyetlen váratlan kiadás elég, és beüt a katasztrófa
Az Eurostat évente felméri, hogy az európai háztartások mekkora hányada nem tudna saját erőből fedezni egy hirtelen jött, előre nem tervezett kiadást.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.






