21 °C Budapest

Mit érsz majd vele? Erre a kódra cserélheted vidéken a forintodat, euródat

2017. november 13. 16:30

Forint és euro bankjegyek befogadására és kiadására is alkalmas Bitcoin ATM-et avattak fel az osztrák és szlovák határ tőszomszédságában, Mosonmagyaróvár belvárosában. Ezáltal ez az első olyan Bitcoin ATM a világon, mely egy szolgáltatói fiókban került kihelyezésre.

A MrCoin online Bitcoin kereskedő brandjét erősítő készüléket a Shinrai Kft. üzemelteti, és a bankfüggetlen számlavezetési és egyéb virtuális pénzügyi szolgáltatásokat kínáló VirPay pénteken felavatott kirendeltségében találhatják meg az érdeklődők. A Shinrai Kft. által indított MrCoin.eu-n már évekkel ezelőtt megnyílt a lehetőség Bitcoin adásvételére. Az itt felhalmozódott tapasztalatok birtokában állították üzembe 2014-ben a budapesti Anker kocsmában az első Bitcoin ATM-jüket, melyen azóta már tízezernél is több tranzakciót bonyolítottak. A fővárosi sikerek után remek alkalomnak ígérkezett az osztrák és szlovák határ közelében, Mosonmagyaróváron, a VirPay online pénzforgalmi szolgáltató első fiókjában kihelyezni egy újabb Bitcoin ATM-et.

Immár évek óta halljuk, hogy a Bitcoin csak múló hóbort, lufi. Ezzel szemben a Bitcoin biztonságát adó Blockchain-technológiára alapozott fejlesztések rohamosan alakítják át a mainstream pénzintézeti szférát is

- mondta el az avatás kapcsán Debreczeni Barnabás, a Shinrai Kft. ügyvezetője.

Ráadásul ez a készülék messze többet tud budapesti társánál: ez a GeneralBytes által gyártott modell forint mellett euró bankjegyet is képes befogadni, illetve kiadni, és Bitcoin vétele és eladása mellett a későbbiekben Ethereum, Bitcoin Cash és Litecoin váltására is alkalmas lesz. Természetesen tört egységekben is, a jelenlegi egy egységre jutó árfolyamnál kisebb összeggel is lebonyolítható adásvétel az automatánál, csak a minimum vásárlási limitre kell tekintettel lenni, ami 5000Ft. 

A londoni székhelyű, de Magyarországra is szolgáltató társaság online és telefonos ügyfélszolgálattal áll rendelkezésre, ha az ATM használata közben bármilyen kérdés felmerülne. 

A Bitcoinnal való közelebbi ismerkedés nem csak kiváló befektetési lehetőség, hanem egy út az új típusú bizalmi rendszer megértéséhez. Az elmúlt években velünk kapcsolatba kerülő több ezer ügyfélnél azt tapasztaltuk, hogy használat közben hamar elmúlnak a kételyek, különösen, ha segítőkész ügyfélszolgálattal is támogatjuk a rendszer működőképességébe vetett bizalmat

- tette hozzá Debreczeni Barnabás.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Portfolio októberi Öngondoskodás 2017 konferenciáján is szó volt a kirptopénzekről (ezek közé tartozik a BitCoin is). Gabler Gergely, az MNB Speciális kompetencia igazgatóság igazgatója a kriptopénzekben rejlő lehetőségekre és kockázatokra hívta fel a figyelmet előadásában, melyek közül kiemelkedik, hogy nem feltétlenül érdemes ezekre az eszközökre pénzként tekinteni. Az MNB-s vezető előadásában elmondta:

  • A rendelkezésre álló adatok alapján összesen 155 milliárd dollár van már kriptovalutákban a világon, elsősorban bitcoinban, bár az IMF szerint ez az érték már 200 milliárd dollár felett lehet.
  • A kriptovalutákra sokan úgy tekintenek, mintha valamiféle pénz lenne, de ezt az előadó szerint a pénzelmélet is cáfolja, és igazából a bitcoin és a kriptovaluták egy igazán nagy problémája az értékállóság. Alternatív befektetésnek szerinte jó eszköz a kriptopénz, ha megvan hozzá a befektetői attitűd, de semmiképpen sem pénzt helyettesítő eszközökről beszélünk.
  • Az MNB komolyan foglalkozik a kriptovalutákkal, főként, hogy a piacon is kezdenek nagyon felfutni. Szerinte a blockchain teljesen forradalmasíthatja a pénzügyi átutalási rendszert (2019-től egyébként az azonnali átutalási rendszer is elkezd majd működni a magyar pénzpiacon).
  • Felhívja a figyelmet arra, hogy a kriptovaluták a csalásnak is nagy teret engednek, példaként említi itt az előadó a onecoint. Veszélyt jelent tovább a kriptovaluták piacának nem központosított volna, szerteágazóan működnek a világban, így pedig nehéz ezeket felügyelni vagy követni. Kiemeli ugyanakkor, hogy a bitcoin mögött lévő algoritmus garantálja, hogy a bitcoin nem csalás, miközben a onecoint egyértelműen annak lehet tekinteni.
  • A kriptovaluták piacát mindenképpen érdemes lenne szabályozni, már csak azért is, mert a jelenlegi működés mellett nem fair versenyelőnyt élveznek a szabályozott piaci szereplőkhöz és termékekhez képest - hangsúlyozta.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 13:25
Egy prágai székhelyű putyinista propagandaoldal kifejezetten arra a célra jött létre, hogy az Európa...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm